2013.01.24. 08:25
Nem akart utazni... - Feljelentés hatóságot félrevezető személy ellen
Balatonfüred - Egy férfi lopást jelentett be még tavaly, ám időközben kiderült, hogy az eset nem is egészen úgy történt, ahogyan elmesélte...
Egy budapesti férfi jelent meg tavaly októberben a Balatonfüredi Rendőrkapitányságon, hogy egy sérelmére elkövetett lopás miatt feljelentést tegyen. Elmondása szerint egy számára ismeretlen férfi lopta meg a Balatonfüred - Budapest között közlekedő vonaton, és több százezer forintnyi kára keletkezett.
A feljelentést követően lopás bűncselekmény miatt a Balatonfüredi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el. A beszerzett adatok és információk, valamint a feljelentő tanúvallomásában elmondottak összevetése alapján az üggyel foglalkozó nyomozóban kétségek merültek fel a történet valóságtartalmát illetően, így újabb kihallgatásra idézte be a sértettet. A rendőr kitartó munkája és jól felépített kihallgatási taktika ezúttal is meghozta gyümölcsét: a "feljelentő" végül beismerte, hogy a történteket korábban nem a valóságnak megfelelően mondta el a hatóságnak.
Mint kiderült, valóban lopás áldozata lett, de azt nem vonaton, hanem Budapesten, egy autófeltörés során követték el sérelmére. Bevallotta, hogy a hamis elkövetési helyszínt azért találta ki, mert nem akart Budapestre utazni a rendőrségi feljelentés és az azt követő eljárás miatt.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság hatóság félrevezetése miatt feljelentéssel élt a valótlan adatokat közlő férfi ellen és az ügyben keletkezett nyomozás iratait az illetékes nyomozóhatóság részére továbbította - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.