Hírek

2013.02.20. 14:23

Elfogadták a kistérségi költségvetést Tapolcán

Tapolca - Száznyolcvannégy millió forint bevételi és kiadási oldallal fogadta el a Tapolca és Környéke Kistérségi Társulás tanácsa az idei költségvetést a szerdai ülésen.

Szijártó János

A megszavazott költségvetés alapján a Szociális és gyermekjóléti szolgálat 2013-ban mintegy 104 millió forint bevételi és kiadási oldallal gazdálkodhat, míg a központi háziorvosi ügyelet számára 77 millió forintot biztosítanak. A költségvetést ugyan egész évre fogadta el a társulás, de ezt minden bizonnyal módosítani kell, hiszen június 30. után már önálló szervezetként nem működhetnek az eddigi formában. Egy gesztor önkormányzatra lesz szükség, amelyet április 15-ig meg kell nevezni.

A kistérségi társulás elnöke, Császár László elmondta, egyelőre nem született döntés arról, ki lesz a befogadó önkormányzat, de az biztosnak mondható, hogy nem Tapolca. Az önkormányzati hatáskörbe rendelet feladatok - házi segítségnyújtás, gyermekjóléti szolgálat, szociális étkeztetés, családsegítés - önálló megoldása főként a kisebb települések esetében jelentene problémát, így az együttműködésre a továbbiakban is szükség lesz. Amennyiben megegyeznek a gesztor önkormányzatról, akkor a kistérségi társulás által eddig ellátott feladatok zökkenőmentesen kerülnek át más szervezeti formába, úgy, hogy maga az ellátás nem változik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!