Hírek

2013.03.20. 17:44

Boldogtalan-e a magyar?

Ma van a boldogság nemzetközi napja. Az ENSZ Közgyűlése tavaly nyilvánította a boldogság nemzetközi napjává március 20-át.

Bartuc Gabriella

Hangsúlyozták, a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja. A közgyűlés határozatában felszólította az ENSZ tagországait, hogy megfelelő módon ünnepeljék március 20-án a boldogság napját, mindenekelőtt az oktatásban. Megkockáztatom, hazánkban tényleg lehet, hogy tanítani kéne a boldogságra való nyitottságot, mivel köztudottan pesszimista ország vagyunk, lehet, nem is csak a körülmények miatt. Hiszen a boldogság nemzetközi napjának ötlete egy nagyon szegény országból származik, a kis himalájai buddhista királyság alattvalóitól, akiknek lehet, hogy semmijük nincs a boldogságukon kívül. Az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, mondván, hogy az többet elárul, mint a bruttó hazai össztermék, a GDP. Ennek a rangsornak nyilván a végén kullogunk, hiszen az Európai Unióban is mi voltunk a legboldogtalanabb ország, amíg Románia és Bulgária nem csatlakozott.

Legalábbis az Eurobarometer közvéleménykutatása szerint. A 2007 -es felmérés szerint Magyarországon minden második ember boldogtalannak, elégedetlennek érezte magát. De vajon tényleg pesszimista, boldogtalan, depressziós nép vagyunk - e vagy csak rajtunk ragadt ez a cimke. És már akkor sem merjük kimutatni az érzelmeinket, ha véletlenül tényleg örülünk? Sírva vigad a magyar. Lehet hogy tényleg hajlamosak vagyunk a boldogtalanságra. De a depresszióra is? A pszichológusok nyilván tépik a hajukat ilyen megfogalmazások olvastán, tudom, hogy nem lehet általánosítani, de mégis, azért vannak felmérések. Az interneten talált adatok szerint a Hungarostudy felmérés azt mutatja, 1995 és 2002 közt csökkent a depressziós tüneteket mutató személyek aránya az országban. A magyarok 73 százaléka semmilyen depressziós tünetet nem mutatott. A rossz hír tehát az, hogy boldogtalanok vagyunk, a jó hír viszont az, hogy nem vagyunk depressziós nemzet. Ez is valami.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!