Cserediákként külföldön

A fiatalok egyúttal belekóstolhattak egy másik ország szokásaiba, az ott élők életébe is. Öt diák ül velem szemben, az iskola francia termében. Birkás Szófia, Knapecz Kata és Lőwenberger Patrik Erdélyben, Kézdivásárhelyen, míg Juhos Adél és Kerpel Fanni Franciaországban, Chateaubriantban élt, tanult néhány hónapig. Kiválasztásuk a tanulmányi átlag, az iskolai életben való aktív részvétel alapján történt, illetve a franciaországi lehetőséghez a nyelv ismerete is szükséges volt.

- Nyilvánvaló, hogy a minket fogadók nem magyarul szólnak hozzánk, hanem franciául, vagy angolul, és az első izgalmat mindenképpen az okozta, hogy ezt megértsük. Utána a családokkal való találkozás, megismerkedés jelentette a második nagy drukkot, hiszen négy hónapon át náluk laktunk - mondja Fanni.

- Más, szokatlan volt a francia iskola is, illetve az, hogy miként tudunk beilleszkedni egy számunkra teljesen ismeretlen közegbe. Teljesen más, szabadabb az értékrend, mint nálunk - tudom meg Adéltól. A lányok egyetértenek abban, hogy a tanulást odakint is nagyon komolyan veszik, sőt, nagyobb az órai fegyelem a magyarországinál, viszont a diákoknak délutánonként több szabadidejük van.

Lőwenberger Patrik, Knapecz Kata, Juhos Adél, Birkás Zsófia és Kerpel Fanni. A refis diákok szívesen mennének ismét külföldre (Fotó: Nagy Imre)

- Mi internátusban voltunk, csak szerdán mehettünk ki a városba, illetve a hét végét töltöttük a családoknál. Három hét, egy hónap telt el a beilleszkedéssel, azzal, hogy megtaláljuk a diákok közt a társaságunkat - mondják a lányok.

- Mi családoknál laktunk hét közben is, és teljes mértékben családtagokká váltunk. Együtt reggeliztünk, majd iskola után ugyanúgy viselkedtünk, minta mindig oda tartoztunk volna. Nekünk nem voltak nyelvi nehézségeink, így a beilleszkedés is könnyebb, gyorsabb volt. Persze alkalmazkodnunk kellett, tiszteletben kellett tartani és felvenni a család és az iskola szokásait _ számol be kézdivásárhelyi élményeiről Kata. Megtudom azt is, hogy ezek a szokások azért sokban nem különböztek az itthoniaktól. Az Erdélyben töltött idő alatt minden iskolai programon részt vettek a refisek, táncoltak szalagavatón, részt vettek az október 23-ai megemlékezésen. Zsófi egy öccsöt is kapott a családban.

- Minden nap együtt tanultunk, ez jelentette a legtöbbet. Együtt jártunk iskolába is. Nagyon hiányzik, és sokat beszélgetünk az interneten. Nagyon jó volt az osztályunk, talán az első két hét volt a nehezebb, aztán a többiek nyitottak felénk, így megkönnyítették az ott tartózkodást - mondja mosolyogva.

- Úgy hívtak minket, hogy „a magyarországiak”. Mindenben megkérdezték a véleményünket, és a tanárok elnézőek voltak velünk szemben, mert a tananyagban sokkal előbbre járnak. Amennyire tudtuk, igyekeztünk behozni a lemaradást - emlékszik vissza Kata.

- Ott egytől tízig osztályoznak, ami nekünk nagyon tetszett. Sok tízesünk volt, persze becsúszott néhány rosszabb is - nevet Zsófi. Arról is érdeklődöm, mennyit láttak az országból, ismerkedtek-e a nevezetességekkel. A francia kéthetes őszi szünet idején kirándultak a lányok. Fanni a családjával Normandiába látogatott, megnézték a partraszállás helyszínét, és ismerkedtek a tájjal, a tengerrel. Aztán a mentalitás különbözőségéről kérdezem őket.

- Pápán és Kézdivásárhelyen teljesen más az emberek gondolkodásmódja. Az erdélyiek gondolkodása sokkal letisztultabb, egyszerűbb, ezáltal természetesebb is, mint az itthoni. Ahogyan beszélnek, ahogy a gondolatokat csavarják, az bámulatos. Egyszerűen, de nagyszerűen oldják meg a dolgaikat  -mondja Patrik. A magyar diákok természetesen tartják a kapcsolatot külföldi barátaikkal, az őket vendégül látó családokkal.

- A múlt szombaton beszéltem „édesanyámmal és öccseimmel”, és még most is könnybe lábad a szemem, mert nagyon hiányoznak. Közel kerültünk egymáshoz - meséli Adél. Pedig - amint az a beszélgetésből kiderül - nem volt egyszerű a kint töltött négy hónap. Az idő felénél már hiányoztak az itthoniak, a család. Az erdélyiek jobban jártak, hozzájuk osztályfőnökük egy alkalommal kilátogatott. Ennek ellenére - ha lehetőséget kapnának - ismét bevállalnának négy hónapot. Pitó Katalin tanárnő, a projekt menedzsere a találkozást követően elmondta, hogy diákjai megkomolyodtak a kint töltött hónapok hatására. Máshogy viszonyulnak iskolához, társakhoz, családhoz: felnőtté váltak.