2013.03.18. 14:28
Összefogtak, hogy segítsenek a bajban
Molnár Levente polgármester maga is részt vett a múlt heti hóvihar leküzdésében, a bajbajutottak megsegítésében.
- Mi nem a felelősöket kerestük, hanem próbáltunk segíteni az elmúlt napok szélsőséges időjárása közben. Nálunk már csütörtökön a kora délutáni órákban kezdődtek a problémák, amikor a falu határában több gépjármű, köztük néhány kamion keresztbe fordult, vagy árokba csúszott a 8-as számú főúton.
A településünkön keresztül kellett irányítani a nem akármilyen nagyságú forgalmat, melyet a helyi polgárőrség hat fővel, teljes biztonsággal bonyolított le - mondja a polgármester. Úgy érezte a mellé álló helyiekkel együtt, hogy ezzel nem ért véget a feladatuk, ezért felkészültünk az esetleges éjszakai elszállásolásokra. A művelődési házat készítették fel átmeneti szállásnak.
Az áramellátás csütörtökön este 22 óra körül teljesen megszűnt, így áramfejlesztőkről is gondoskodniuk kellett, hiszen még a fűtés is veszélyben volt. Az első riasztást 23 órakor kapták a katasztrófavédelemtől. A szerint 10-15 autó akadt el Tüskevár határában.
Molnár Levente a 8-as főút mellett a még hétfőn is ember magasságú hófalat mutatja. Innen mentették az autókat és utasaikat (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)
- Fél órán belül megszerveztük, hogy a helyszínt egyáltalán meg lehessen közelíteni. A traktorokkal az önkéntesek, polgárőrök azonnal hozzákezdtek a már több órája a hó fogságában rekedt autósok mentéséhez. A munkálatokat segítette, hogy egy helyi vállalkozó a homlokrakodó munkagépét azonnal rendelkezésünkre bocsátotta. Szervezetten, de csak egyenként tudtuk kiszabadítani az elakadt járműveket nagyjából hajnali négy órára.
Ekkor már összesen 47 személyautó, autóbusz és kisbusz utasét irányítottunk a melegedő helyre. A kiszabadított autók parkoltatása sem volt egyszerű, úgy kellett megoldani, hogy a helyi közlekedésben ne okozzon fennakadást - mondja Molnár Levente. Az autósokat és utasaikat forró teával, élelemmel, takarókkal, hálózsákokkal látták el a művelődési házban. Az önzetlen segítségnek és az összefogásnak köszönhetően szerencsére időben érkezett a mentés, így kerülhették el az esetleges tragédiát. A mentésben a közvetlen segítséget 27 személy biztosította Tüskeváron.