Hírek

2013.06.07. 11:44

Árvíz - Veszpém megyeiek is a gátakon

Devecseri önkéntes tűzoltók, balatonalmádi önkéntesek és a Bakony Mentőcsoport is segíti az árvízvédelmi munkákat.

Munkatársainktól

Keszey János, a település polgármesterének vezetésével a balatonalmádi önkormányzat férfi tagjaiból álló csapat indult segíteni az árvíz veszélyeztette térségbe. A katasztrófavédelem szakembereivel együttműködve a Szigetközben, Ásványrárón és a térségben önkéntesként vesznek részt az árvízi védekezésben.

A devecseri önkéntes tűzoltók és önkormányzati dolgozók csütörtök éjjel segítettek az árvízi védekezésben. Nyolc férfi utazott Komáromba, hogy amit tudnak, megmozgassanak. A víztől és a gáttól ugyan távol voltak, de annál keményebb munkát végeztek egész éjjel. Folyamatosan homokzsákokat raktak, amelyeket aztán vasút vitt a helyszínre - mondta lapunknak az önkéntes segítők egyike, Öveges István. Toldi Tamás polgármester pedig arról tájékoztatott bennünket, hogy a város fél millió forinttal segít az árvízkárosultaknak.

A Győr-Moson-Sopron megyei Ásványrárón lát el árvízi védekezési tevékenységet a Bakony Mentőcsoport. A mentőcsoport 26 főre bővült állománya a homokzsákok töltésében és a gátak magasításában vesz részt, valamint szállítási feladatokat látnak el.

Fotó: Katasztrófavédelem

Ásványrárón veszélyeztetett ingatlanok, a közeli Héderváron pedig a szennyvíztisztító telep homokzsákos bevédését végezték el. Vámosszabadinál az éjszakai munkákhoz biztosították a világítást. A folyamatos munka érdekében váltásban látják el feladataikat, létszámuk pedig folyamatosan nő, mivel a tagszervezetekből egyre többen tudják magukat bevonni a védekezésbe. Elhelyezésüket a befogadó település, ellátásukat pedig a befogadó és a Veszprém Megyei Vöröskereszt biztosítja. Ásványrárón emellett több Veszprém megyei civil önkéntes is segíti a védekezést.

A társadalmi felelősségvállalás jegyében a HM Verga Zrt. pénteken ötven munkatársát, illetve három nagyteljesítményű tehergépkocsit küldött a Duna melletti árvízzel veszélyeztetett területekre segíteni a védekezésben. Ezt Tengerdi Győző, a cég vezérigazgatója jelentette be pénteken. Hozzátette, hogy szombaton hajnalban a cég mérnöki állománya és felső vezetése húsz terepjáróval szintén a veszélyeztetett területekre indul segíteni.

 

 

Felajánlásokkal segít a Jobbik

A párt tagjai és önkéntesei, mint áprilisban a Marcalnál, most is segítenek a Duna áradása elleni védekezésben, a Jobbik országos elnöksége tízmillió forintos felajánlást tett a bajba jutottak megsegítésére. Erről Forgóné Kelemen Judit (Jobbik), a megyeszékhely közgyűlésének tagja tájékoztatott.

Hangsúlyozta, hogy a párt veszprémi alapszervezete együttérzését fejezi ki az árvíz sújtotta Passau, Veszprém testvérvárosának lakosságával. Ugyanakkor véleményük szerint a magyarországi helyzet kapcsán nemcsak a testvérváros, hanem a magyar településeken élő gyermekeket is hasonló módon, táboroztatással kellene segíteni – utalt Porga Gyula polgármester rendkívüli sajtótájékoztatóján tett bejelentésére.

A Jobbik azt javasolja, ha sikerül valamilyen formában anyagilag támogatni a passaui gyerekek táboroztatását, akkor a városvezetés tegye meg ezt magyar gyerekekkel is – fogalmazott az ellenzéki politikus. Más témaként arról szólt, hogy a város kulturális koncepciójából az rajzolódik ki: elválik egymástól a közművelődés és a „magas kultúra”, előbbi színtere a volt HEMO, utóbbié a Hangvilla. Fennáll az a veszély, hogy bizonyos társadalmi rétegek még inkább leszakadnak a kultúra vonatkozásában is - fogalmazott.

 

Folyamatosan frissülő híreinket az árvízhelyzetről itt olvashatja

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!