Hírek

2013.06.07. 11:52

E-útdíj - Vannak még kérdőjelek

Hazánk 6513 kilométeres közúti szakaszán vezetik be július 1-től az használatarányos elektronikus útdíj fizetési rendszert, ennek kapcsán tartottak tájékoztató fórumot a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamaránál.

Tremmer Tamás

Nyakunkon az intézkedés, mégis túl kevés idő állt rendelkezésre ahhoz, hogy tisztán lássunk, mondta dr. Markovszky György kamarai elnök, amikor köszöntötte a fórum résztvevőit. Szerinte sok még a kérdőjel a fejekben.

Az e-útdíj rendszer 2005 óta napirenden van, mondta Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára, amit a szakma bizonyos feltételek teljesülése mellett támogatott. A használatarányos útdíj fizetési kötelezettség iszonyatos költségnövekedést jelent a hazai fuvarozók számára, ezért versenyképesség javító intézkedéseket várnak – és úgy tűnik, kapnak – a kormányzattól. Úgy vélte, a július 1-i indulás nem lesz zökkenőmentes.

Kibédi-Varga Lajos, az e-útdíj szakmai projekt szóvivője kijelentette, a magyar úthálózatból 6513 kilométeres szakasz lesz az elektronikus útdíj fizetési rendszer része, a díjfizetési kötelezettség minden 3,5 tonna feletti járműre vonatkozik. Bliccelni nem érdemes a százezres büntetés miatt.

A rendszer kiépítésére az I-Cell Kft. kapott megbízást. Ennek működését Farkas Károly üzletágvezető mutatta be. Mint mondta, 2,5 hónapjuk volt a rendszer megvalósítására, de tartani tudják a határidőt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!