2013.08.16. 15:21
Bakonybéli arborétum: Ismét olyan, mint régen
Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Sólyom László volt köztársasági elnök részvételével adják át augusztus 20-án a Szent Mauríciusz Monostor felújított arborétumát.
A templomban 17 órakor vesperás, igét hirdet: Várszegi Asztrik főapát. Az átadási ünnepséget a parkban tartják 17.45-kor, köszöntőt mond Sólyom László volt köztársasági elnök. A projekt történetét és jelentőségét Baán Izsák OSB ismerteti, projektgazda ismerteti, a kertet Várszegi Asztrik megáldja, majd átadja.
A bencés monostor történeti kertje csodálatos ősfák alkotta, évtizedek óta védett park Bakonybél község belterületének déli részén. Az 1750 és 1754 között barokk stílusban épített apátsági templom és kolostor együtteséhez a 19. század 30-as éveitől kezdve a korstílusnak megfelelően apátsági kertet alakítottak ki.
Tavaly kezdték el a monostor arborétumának felújítását (Fotó: Varga Domokos Péter)
A mintegy öt hektáros történeti kert nem csak műemléki szempontból védett, hanem természetvédelmi terület is, a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet része. Faállományát többnyire őshonos fajok teszik ki, különleges értéke nem fajgazdagságában, hanem történeti jellegében rejlik.
A közelmúltban uniós támogatásból megvalósult, kerttörténeti szempontból megalapozott helyreállítás lehetővé tette a tájképi kert megőrzését, továbbá elősegítette az építtető közösség szellemi hagyatékának továbbvitelét, hozzájárult a kert történeti és művészeti értékeinek hangsúlyozásához.
A rekonstrukcióval a hagyományos monostori gazdálkodásra épülő intézményben ismét szerves egységbe került az ősfás park, mellette a gyümölcsös- és gyógynövény-kert és a monostorkert.
A park korábbi jellegének visszaállítása is megtörtént, melynek egyik hangsúlyos eleme az eredeti, máig használatos úthálózat teljes rekonstrukciója.
A felhagyott tómedret feltöltötték, melynek eredményeképpen eltűnt egy rossz képet mutató, tátongó terepalakulat, szegélye pedig újabb telepítési színteret nyújtott.
A Szent Mauríciusz Monostor közel 100 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert történeti kertjének rekonstrukciójára.