2013.08.31. 19:14
Jeleket hagy maga után - megnyílt Tanai Gyula tárlata
Ajka - Tanai Gyula festő képeiből nyílt kiállítás pénteken a művelődési központban.
A megnyitón Lipp Adrienn méltatta a kiállítót. Mint elmondta, a rajzolás Gyula mindennapjaiba már gyermekkorában beépült.
- Saját elmondása szerint ha ceruzát vagy valamiféle rajzeszközt érez a ujjai között, kényszeres firkálhatnékja támad ma is. Legtöbbször környezete ébreszti rá, hogy micsoda remekmű született. Így történt ez közel hat éve is, amikor egy szerb festő barátja biztatására a ceruzát ecsetre cserélte. Szintén Gyulától tudom, ha tehetné, minden óráját - legyen az éjjel vagy nappal - az alkotásnak szentelné. Hiszen mottója szerint azért vagyunk ezen a világon, hogy jeleket hagyjunk magunk után - mondta Adrienn.
Tanai Gyula kiállítását Lipp Adrienn nyitotta meg pénteken (Fotó: Tóth B. Zsuzsa)
Kiderült továbbá, hogy a fiatal festő életében időhiány miatt a mindennapi alkotás még várat magára. Csak a téli hétvégék egy-egy napját szenteli szenvedélyének. A fejében torlódnak a megfesteni kívánt ötletek, képek, erről a kiállítás képei árulkodnak. Sokféle téma, sokféle kidolgozás, sokféle szín között válogat. Többen feltették már neki a kérdést, hogy mi lesz az a stílus, amelynél megállapodik. De Gyula nem szeretne egyetlen irányzatnál sem leragadni, a változatosság tartja mozgásban.
A megnyitón szokatlan módon az alkotó ugyancsak bemutatta az őt méltatót.
- Adrienn példás családanya, egykori szépségkirálynő. Ma a legszebb és legjobb női vadászok között tartják számon. A nemzetközi szafari klub elnöke, az egyik kereskedelmi csatorna műsorvezető-riportere. Örömmel énekel, de mostanában filmet forgat, egy lovas vadász bárónőként jelenik majd meg a filmvásznon. A film jeleneteit Úrkúton forgatják - mondta Tanai Gyula, Adrienn pedig az érdeklődők örömére elénekelte az Azért vannak a jó barátok című slágert.