Hírek

2013.08.07. 18:49

Legkedveltebb nyaralóhelyek Veszprém megyében - Balatonalmádi

Egyrészt nehéz, másrészt viszont könnyű helyzetben vagyok. Elég jól ismerem a várost, bár így jó pár év után is biztos tudnának megannyi újdonságot mutatni a helyiek, másrészt mivel évek óta írok a városról, valamennyire elfogult is vagyok, nehéz objektívnek maradni.

Halmos György

Az utóbbi években elég látványos fejlődésen ment keresztül Balatonalmádi, sokak örömére végre kialakult a szökőkút környékén egy valódi belvárosi rész. Amint enyhül a napsütés és nincs már perzselő meleg, nyüzsgő élettel telik meg a tér. A gyerekek a szökőkút játékát és a fagyit értékelik, míg a szülők elmerülhetnek a jóízű beszélgetésben anélkül, hogy rövid pórázon kellene tartaniuk rohangáló csemetéiket. Jót tett az arculatnak az is, hogy az egykori Tulipán Szállodát a tulajdonos óriási molinóval fedte be, így nem csúfítja el a felújított teret. Arról is lehet hallani, hogy eladó az épület, talán még megéljük, hogy jó gazda módjára felújítják és ismét a település éke lesz.

Az út túloldalán több látnivaló is várja az érdeklődőket, kezdjük talán a legújabbal, a szoborparkkal. Szépen népesülnek be a Szent Erzsébet liget posztamensei, jó látni, hogy délutánonként mennyien veszik arra az irányt, akár strandról jövet vagy menet, és nézegetik a szobrokat, beszélnek azokról, sokan már most fényképezkednek itt. Szintén szépen alakul az egészségház környéke, a parkosítással egészen kellemes hely lett. A strandot nem kell különösebben ajánlani, a Wesselényi az egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb az északi parton, mérete mellett népszerűsége is óriási. Ennek viszont az a hátránya, hogy a parkolóban strandidőben vadászni kell az üres helyeket, de még a környéken is minden apró, parkolónak alkalmas helyet ellepnek az autósok. Pedig gyalog néhány percre és egy aluljárónyira van a Pannónia központ parkolója, ahol szinte mindig van üres hely.



A stand környékén éppen ezért gyakoriak a tumultuózus jelenetek, ennek a kerékpárosok és a gyalogosok leginkább a kárvallottjai, amikor a gépkocsik között kell lavírozniuk. A strand nagy, most már füves is, vannak kültéri fitneszeszközök, sportpályák, vagyis aki nemcsak a bőre barnaságával van elfoglalva, biztos jól fogja érezni ott magát. Személy szerint én a kisebb, családiasabb strandokat kedvelem, még ha nincsenek is olyan jól felszerelve, mint a nagyok, bátran ajánlom a budatavait és különösen a káptalanfüredit, bár mint említettem, a parkolás ezeken a helyeken is nehézségekbe ütközhet. Programokban nincs hiány, július elejétől augusztus végéig hétvégén, sokszor hétköznap is tartanak valamilyen rendezvényt a város központjában vagy a strand előtti téren, a hungarikum- és a pálinkafesztivál, majd a borfesztivál minden estére kínál látni-, hallani- és természetesen kóstolni-valót.



Ezek kulturális szempontból természetesen a könnyedebb kategóriába sorolhatóak, de túlzás is lenne elvárni az egész napos strandolás után egy képzőművészeti kiállítás megtekintését. Éppen ezért nem ringatom magam abba az ábrándba, hogy a nyaralni vágyók úti céljuk kulturális örökségének megismerésére is sok időt áldoznának, de amit mindenképpen érdemes megnézni, az a kilátó, ebből kettő is van: a permi vörös kőből épült csere-hegyi kilátó, ami 298 méter magasan található, illetve az Óvári-messzelátó. A város címerében látható vörösberényi református erődített templom pedig a legjelentősebb védett műemlék a városban. A templom falaiban hazánk egyik legrégebbi falusi templomának maradványai rejtőznek.

Természetesen vannak dolgok, amelyeken javítani, kellene, például ráférne a ligetben a játszótér mellett lévő épületre egy felújítás, több nyilvános mosdó kellene, de említhetnénk a kerékpárútnak nevezett tákolmányt, ami különösen a budatavai strand és a Szent Erzsébet liget közötti szakaszon rázza szét az egészséges élet híveit.

 

Minden tetszett

A vizek városából, Tatáról érkezett a Kele, a Huj és a Szatyinka család Balatonalmádiba, ahol egy hetet töltöttek el. Ez az első alkalom, hogy a városban nyaralnak, ismerősük beszélt Balatonalmádiról, így választották úti céljuknak. Nem igazán fedezték még fel a várost, de a budatavai strandon már voltak, ott az okozott problémát a gyerekeknek, hogy egyes részein nem volt feltöltve. Amit eddig láttak a városból, az tetszett, sőt már az egyik hétvégi programon is voltak. A Wesselényi után a harmadik strandot, a budatavait is szeretnék kipróbálni, ehhez a jó idő adott. Tervezik azt is, hogy körbenéznek a településen vagy felfedezik Balatonalmádi környékét.

A Kele, a Huj és a Szatyinka család Balatonalmádiban (Fotó: Halmos György)

 

Vassék a Felvidékről

A felvidéki Felsővámosból érkezett a Vass család Balatonalmádiba, ahol nem először járnak. A családfő, Zorán fiatal korában négyszer-ötször is volt itt a Balaton-parti városban, családdal egyszer, ez a második alkalom. Nagyjából ismeri a várost, de azt mondta, hogy láthatóan sokat változott; előnyére. A Wesselényi strandot keresték fel, ott is jártak már, talán öt évvel ezelőtt, sok újdonsággal találkoztak ott és a településen is. A miért éppen Balatonalmádit választották kérdésre Zorán annyit mondott, ez van legközelebb hozzájuk és ismerős a környék. Az árak hasonlók, mint Szlovákiában. Nemcsak strandon jártak, voltak az Óvári-kilátóban is, és megnézték a gyerekekkel a gőzmozdonyt is.

Felsővámosból érkeztek Vassék Balatonalmádiba, Zorán, a családfő már többször járt itt, most a családot is elhozta (Fotó: Halmos György)

 

Döntsenek a vendégek!

Ismét elindítjuk Legkedveltebb nyaralóhely című sorozatunkat, melynek keretében a legnépszerűbb északi-parti településeket mutatjuk be, amelyeken egyben felmérést is végeztünk arról, hogyan értékelik a vendégek az itt tapasztaltakat. Ötven magyar és huszonöt külföldi vendéget kérdeztünk meg minden településen. A tíz szempont mindegyikére öt-öt pont adható, összesen 3570 pont érhető el.

Szavazni kizárólag szavazószelvénnyel, SMS-ben (lásd a napilapban), valamint a veol.hu oldalon lehet ->> szavazás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!