Szász János: ''Hiszek a film erejében''

– A film után előbb meg sem tudtak szólalni a nézők, később azonban többen kérdeztek. Általában miként reagál a közönség, hogy fogadja a filmet?

– Nehéz erről beszélni, mert úgy érzem, mintha a film mélyen érintené meg a nézőket. Voltak, akik közönségtalálkozókon azt mondták, nem tudnak mit kérdezni, miről kellene itt most beszélni. Én azt válaszoltam, Isten ments, hogy elkezdjük a film titkait megfejteni, azt, hogy mi miért történt. Talán otthon mélyebben is átgondolják majd.

– Mi beszélhetünk arról, mi miért történik?

– Persze. A nagy füzet alapvetően nem egy háborús film. Háború nélkül szól a háborúról. De a háború nagyon relatív. Háborúban az erkölcs, a morál visszafelé íródik, megváltozik, felbomlik, elvész, átalakul, egészen más szabályok lépnek életbe. Ebben a történetben azt mondja az anya a fiainak: túl kell, hogy éljétek. Ez a legfontosabb üzenet. Viszont a tanulást nem hagyhatjátok abba. A filmben két jó gyerekről van szó, aki elhatározza, hogy megfogadja ezt a tanácsot. Tanulnak, megtanulják, hogyan lehet túlélni, megtanulják a háború szabályait. Ahhoz, hogy ezt túléljék, gyakorlatilag az összes emberi jelzőt el kell veszíteni. Ez a történet két kisgyerek barbárrá válásáról szól. A háború ott van a történet mélyén, de a néző csak egy tankot, meg egy robbanást lát, mást nem. Ez egy háború nélküli háborús film.

– Lenyűgöző alakítást nyújtanak az amatőrszínészek, Gyémánt László és Gyémánt András. A közönségtalálkozón azt mondta, az ikerpár szerepére hosszan válogatta a gyerekeket. Mennyire avatta, vonta bele őket a történetbe? Nagy felelősség lehet velük dolgozni, főleg egy ilyen témájú filmben.

– Mindenképpen felelősség, de én korábban már dolgoztam két gyerekkel, A Wittmann fiúk című filmet 1997-ben forgattuk, egy anyagyilkosság története, az sem egy „habcsók”. A gyerekek általában élvezik a filmforgatást, nekik ez játék, jól érzik magukat, mindenki dédelgeti őket, A Wittmann fiúk forgatásakor, meg itt is. Számukra a forgatás kilencven százaléka „vidámpark”, de természetesen a többibe is beavatjuk őket. Mindent megmondunk nekik, a történet összefüggéseire azonban csak most jönnek rá, amikor elolvassák a könyvet, megnézik a filmet. Csak ekkor értik meg, mi az, amit együtt forgattunk, hogyan lettek összefűzve a jelenetek. Ők akkor semmit nem értettek abból, mi miért történik, de ezzel a színészek is így vannak. A jeleneteket nem a történet szerinti sorrendben vesszük fel, a színész sem tudja, mi az, amit éppen forgatunk, a rendezővel való beszélgetés segíti őt. Ezeknek a fiúknak nem kellett magyarázni, nagyon pontosan ismerik az élet elviselhetetlen nehézségét, nehéz családi körülmények közül jönnek. Azt kértem tőlük, inkább ti meséljetek nekem, milyen nehéz az élet. 

– Vállalható, hogy egy Tolna megyei kis faluból, szegény környezetből, nehéz családi körülmények közül jönnek?

– Ez nem titok, ez valóság. Nagyon harmonikusan élnek az otthoni közegben, ahogyan most a pesti közegben is. Megkérdeztük tőlük, van-e kedvük gimnáziumba járni, kollégiumban lakni. Most hétközben Budapesten, egy II. kerületi kollégiumban laknak, hétvégére mennek haza. Vannak édes szüleik, mi nagyon közeli barátaik vagyunk, gyakran találkozunk, de az ő életük nem a mi életünk, nem lehetünk állandóan mellettük. Az a jó, hogy megszokják, most van egy lehetőség a kezükben, és úgy néz ki, hogy élnek vele, ott tudnak maradni a gimnáziumban, a kollégiumban. Mi nem tudunk mindig ott lenni az életükben, amikor szükség van rá.

A nagy füzet egy háború nélküli háborús film, mondta Szász János rendező (Fotó: Nagy Lajos)

- A fiúk most televízió stúdióban adnak interjút, filmfesztiválra, közönségtalálkozóra járnak. Ez a számukra megszokottól teljesen más közeg.

– Így van. Nem szabad túlzásba vinni, vigyázni kell az ünneplés adagolásával is. Én már ötvenöt éves vagyok, helyén tudom ezt kezelni, ők nem. Nem szabad, hogy túl sok helyre eljöjjenek velünk, miközben van egy egészen más életük. 

– A filmet Oscar díjra nevezi a magyar bizottság.

– Átütő film, én nagyon hiszek benne, a film erejében, ha sikerül bevinni a nézőt a moziba. Nem minden film erejében hiszek, de ez más.

– Min múlik, hogy melyik filmjében hisz?

– Nem tudom megmondani. Vannak filmjeim, amiket kevésbé szeretek, de ez nagyon közel áll hozzám. Ezért is jövök a közönségtalálkozókra, ha csak tehetem, lassan egy hónapja nem is vagyok otthon. Közben rendezek a Pesti Színházban, lemondom az esti próbát, és jövök.

– Magyar filmnek van, lehet esélye az Oscar díjra?

– Szerintem lehet. Ez úgy magyar film, hogy magyar-német-osztrák-francia koprodukcióban készült, és ha el tudjuk mondani róla, hogy egy háborús film, amiben nincs háború, ami bárhol megtörténhet, akkor a történet szélesebb spektrumban is működik: iker, ikerlét, szülők felelőssége, felelőtlensége. Ezzel a filmmel be tudjuk mutatni, milyen baj van a világban. Németországban voltunk, ott hangzott el először egy fiatalembertől, hogy a film az egész huszadik századról szól. 

– A film koprodukcióban készült, a szereplőkről viszont ön dönt. Azt mondta, nem volt kérdés, hogy a nagyanya szerepére Molnár Piroskát kéri.

– Számomra egyértelmű volt, hogy őt kérem fel, noha, mivel koprodukcióban készült, másokat is megnéztem. A filmet többek között az Eurimages támogatta, az Európa Tanács filmes programja. Ahhoz, hogy létrejöhessen egy nagy európai produkció, a részvétel arányában minden országnak sok pontszámot kell teljesíteni, de a legtöbb pontszámot mégis a színész jelenti. Imádom a koprodukciót, mindig jó külföldi színészekkel eszmét cserélni. Ebben a filmben három külföldi színésszel dolgozhattam.

– Hogyan látja a magyar film jövőjét?

– Készülnek filmek, lesznek bemutatók. Meglátjuk, milyen filmek forgatását fejezik be; nem minden film jut el a végéig, amit elkezdenek. Hogy végül melyik készül el, az a ködös jövő.