Szorong az ország többsége

Ferge Zsuzsa Széchenyi-díjas szociológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja beszélt erről a Józan Ész Társasága (JÉT) által szervezett programon. A professzor előadásának fókuszában ezúttal is fő kutatási területe, a szegénység állt.

A kérdéskört a rendszerváltáshoz visszanyúlva tekintette át. Elmondta, a korábbi rendszerben mindent meghatározott az orosz nyomás, az egyetlen kivétel a szociálpolitika volt. Azonban „azokban a kegyelmi pillanatokban”, idézte fel Majtényi László kedvenc fogalmi meghatározását a rendszerváltást követő időszakról, amikor semmilyen külföldi befolyásnak nem voltunk kitéve, a szociálpolitika terén nem hoztak meg lényeges döntéseket. Hoztak egy sor jó és hasznos döntést, megteremtették „a súlyok és ellensúlyok rendszerét”, sikerült létrehozni egy új közjogi rendszert, megújították az Alkotmányt, megalakult a teljesen független Alkotmánybíróság és számvevőszék. De nem születtek jó döntések például az állami vállalatokról és a szövetkezetekről.

Ferge Zsuzsa szerint az államnak el kellene tudni tartani a több mint félmillió léthatár alatt élő embert (Fotó: Varga Domokos Péter)

A köztudatban benne volt, hogy az állam nem jó gazda, de a teljes privatizációt programszerűen egyik párt sem merte felvállalni. Elkezdődött viszont már '90 előtt a spontán privatizáció, ami hozta magával a vadhajtásait, azaz „szabad rablássá vált, ebben részben a régiek, részben az újak vették részt”. Azonban a kormány nem volt felvértezve olyan tudással, amely eszébe juttatta volna, hogy a magántulajdon megszerzése nem egyéni játék, nem érvényesült a közösség érdeke, így a magyar privatizáció önző módon zajlott le.

Tökéletesen háttérbe szorult tehát az a gondolat, hogy az üzemek, a termelő egységek arra is valók, hogy az embereknek munkát, megélhetést adjanak. Emiatt veszett el ekkor ötmillió munkahelyből több mint egymillió. Néhány százezer embert betömtek az addigra már kiteljesedett nyugdíjrendszerbe, de 5–600 ezer ott maradt munka nélkül. Ez a réteg azóta is nagyjából ekkora. Magába foglalta és foglalja ma is a 100–200 ezer közti cigányságot, és azt a szegény, képzetlen réteget, akiknek addig az állami gazdaságok, téeszek, gyárak a kötelező, teljes foglalkoztatás keretében adtak munkát.

Ferge Zsuzsa ezúttal is feltette azt az alapkérdést, hogy a több mint félmillió embernek tényleg nem lehet munkát adni, ők tényleg feleslegesek? Szerinte ennek a felelősségét sem az új tőkések, sem az egymást követő kormányok nem vállalják fel. Pedig az országnak el kellene tudni tartani ezeket az embereket, hiszen nálunk az egy főre jutó nemzeti jövedelem (GDP) 15 ezer dollár körül van, ezzel a világranglétrán valahol a közép alatt helyezkedünk el. (A világon a minimum hozzávetőlegesen ezer dollár, a maximum 45 ezer.) Munkát tehát elméletileg lehetne mindenkinek teremteni, de mára, mikorra generációk sora nőtt úgy fel, hogy dolgozó embert nem látott maga mellett, ez nagyon nehéz, hiszen ezek az emberek lelkileg, „reményileg” teljesen tönkre mentek.

A szociológus kritizálta a Hegedűs Zsuzsanna nevével fémjelzett szociális szövetkezeteket, többek között azért, mert teljesen felkészületlen embereket próbált meg rávenni arra, hogy tanulják meg a mezőgazdaságot. Más országok példája is bizonyítja, hogy a szociális gazdaság mindig önszerveződő alapon működik, az állampolgárok akarata hozza létre. Szerinte a közmunka sem célravezető, és nem jelent hosszú távú megoldást.

Nem jutottunk el tehát arra a nyugati társadalmak jóléti államának szintjére, ahol a civilizációs normákat – az emberi jogokat és méltóságot – alapkövetelményeknek tekintik. Ma, a Fidesz-kormány az egy családnak juttatható segélyt 44–46 ezer forintban maximálta, függetlenül a család létszámától. Nyilvánvaló, hogy ennyi pénzből megélni nem lehet. Emellett a segélyezés gyakorlatában rendkívül durván belenyúlnak az emberek magánszférájába, bármikor bárki bemehet a segélyezettekhez, beletekinthet a legintimebb világukba – a nyugati államokban ez elképzelhetetlen, objektív szociális paraméterek alapján döntenek a segélyezésről.

A továbbiakban és az előadást követő vita során Ferge Zsuzsa szólt arról, túlszabályzott társadalmunkban ma korlátlan büntető államot alakítottak ki. Ennek egyenes következménye, hogy nő a bűnözés, hiszen ha egyre több dolog válik tilossá, akkor egyre több lesz azoknak a száma is, akik megszegik az előírásokat, így eszkalálódnak a büntetések is. Abszurd példaként említette, előfordulhat, hogy az osztálytanító a „gárdára” hivatkozva próbálja meg fegyelmezni a gyerekeket.

Elmondta, a középosztályban is bizonytalanná vált a foglalkoztatás, az egyik ok, amiért nagyon könnyű elveszíteni az állást, az politikai. Ha például a pedagógusok közül valaki kritizálni meri Kliket (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ), annak másnapra nincs állása. Állítja, ma ott tartunk, hogy az ország többsége szorong.