Falvaink sorsa – Magyargencs

Mintha a gyermekkor múltával kisebb lenne a szülőfalum. Nem tudom, termetesedésemnek, vagy az utóbbi huszonöt év – bátran mondhatom – országosan jellemző vidékrombolásnak köszönhetően, de határozottan fogyni látszik. Mindez a közösség lelkében, lakosságszámban, épületekben is nyomon követhető.

Pedig valamikor a környékbeli kulturális élet motorja volt a település, és munkát, megélhetést, jó levegőt, nyugalmat adott az itt élőknek. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint 1460-an éltek itt, valamennyien színmagyarok, a házak száma 244 volt. Erdő-és földbirtokosok lakták, kastélyaik ma is megtalálhatók a községben. Ha vendég érkezett, Nagy Ferenc és Németh Lajos vendéglőiben szállhatott meg, katolikus és evangélikus iskolájában számos gyermek tanulta a betűvetést, volt körorvosa, állatorvosa, gyógyszertára, szülésznője, tűzoltósága, szikvízüzeme. Éltek itt iparosok: ácsok, asztalosok, cipészek, bognárok, borbélyok, csizmadiák, dohánytőzsdések, szabók, fűszer-és vegyeskereskedők, hentesek, gabonafelvásárlók, kovácsok. A megyei alispán, a szabadságharcos, a történelemtudós, a zoológus, a bölcsészdoktor mellett még megyei főispánt is adott a falu Vasnak, ahova akkor tartozott.

Ma 530-an élnek Magyargencsen, a szám csökkenő, a falu lakosságának több mint egyharmada hatvan év fölötti. Hiányzik egy korosztály, a hetvenes években nagyon sokan elköltöztek, hiszen azon igyekezett mindenki, hogy a gyereke városlakó legyen (ezt ma urbanizációnak hívja a szociológia).  A születések száma alacsony. A fiatalok kevesebb gyereket vállalnak, és később, mint régen. Egyházi fenntartású tagiskolaként összevont alsó tagozat működik a településen, átlagban 15-20 tanulóval. Az óvodát minden településnek kötelessége fönntartani, a gazdaságosság itt nem lehet kérdés. Itt 20-25 körüli a létszám. Sajnos számottevő munkahely nincs a településen, ám a munkanélküliség jelenleg kezelhető, de tagadhatatlan, hogy ebben a közmunka programnak nagy szerepe van. A gencsiek Mezőlakon, Téten, Kemeneshőgyészen, Szanyban és Pápán keresnek munkát.

Tizennégy éves koromig éltem itt, aztán jött a kollégium, a katonaság, majd a főiskola és a munka. Szüleim itt kezdték morzsolgatni nyugdíjas éveiket. Ma már ritkán jövök haza. Jó érzés, hogy az idősebbek még megismernek, hiszen az emlékek közösek. Eszembe is jutnak, no meg azok a csínytevések is, amikről a „tanító fia” elhíresült akkoriban. De itt kezdtem el dolgozni is hatodikos koromban. A tsz-málnásba hordtam a vizet a szomjazóknak, majd jó munkám miatt „kiemeltek”, és az aratókhoz kerültem. Első keresetemből megvehettem az első önálló kerékpáromat (addigra már a család összes biciklijét összetörtem). Eszembe jut a tó is, amit a községi fürdő vize „táplált”, itt két gyerekbanda vetélkedett állandóan egymással. Ma látványos közpark van a helyén. A szociológusok azt mondják, az aprófalvakba a szocializmus kódolta bele az elmúlást. A települések legnagyobb tragédiája a fiatalok elvándorlása. Miért is maradnának ott, ahol nincs iskola, orvosi rendelő, akadozik a tömegközlekedés. Ez egy másik problémát, a fejlődést generáló szellemi tőke elvonását is felvet. A jó levegő, a nyugalom ma már kevés az újratelepítéshez, ennél többre volna szükség. Ez viszont már keményen pénzkérdés. Magyargencs ebből a szempontból még a szerencsésebbek közé tartozik. Működési hitel nélkül „üzemel” a település, az intézményeket fenn tudják tartani, kultúrházukban számos rendezvényt tartanak. Azon a szombaton például, amikor hazalátogattam – egy pápai, székely származású hitoktató közbenjárásával – Erdélyből, Szentegyházáról jött táncosok, színjátszók adtak ingyenes műsort a gencsiek nagy örömére.

A mai aprófalvakra az is jellemző, hogy a fiatalok könnyebben mozdulnak és mennek az ő szempontjukból jobbnak gondolt élet felé. – Ha a település lélekszáma stabilizálódna, akkor már lehetne tervezni az előre vezető utat. Kevés esélye van, hogy komoly munkahely idetelepüljön. Nehéz megmondani, mi lesz az a jövő, amibe bele tudunk kapaszkodni. De a települést addig is szinten kell tartani, fenn kell tartani a hagyományos falusi életformát, a lakóközösségünket. Az alapintézményeinkből nem szabad engednünk, akár az egészségügyi ellátást, akár az óvodát, iskolát illetően. Bízunk abban, hogy alapvető céljainkat, mint például a szennyvíz beruházás, más településekkel és pályázatok segítségével meg tudjuk valósítani. Hogy a falu továbbra is élhető legyen. És ha ez megvan, akkor annak, aki vidéken, kis településen képzeli el az életét, annak olyan perspektívát kell nyújtanunk, hogy Magyargencs alkalmas arra, hogy itt élje le az életét – mondja Boros Tamás polgármester.

A falu fő megélhetési forrása a mezőgazdaság volt. Ám az elmúlt húsz-huszonöt év ezt gyökeresen átalakította. A gazdálkodásba a meglévő néhányon kívül új szereplők nehezen tudnának bekapcsolódni, hiszen ahhoz földterület, állatállomány, nagy befektetés szükséges. Sokféle ötlet megfogalmazódik bennem, de egymás után el is vetem. Mindegyikhez sok forintra volna szükség. Az viszont biztató, hogy a falunak nem volt adóssága. Az elmúlt hét-nyolc év önkormányzati bevételei és a kiadásai arányban voltak, így relatíve stabil volt gazdálkodásuk. A kormányhatározat most lakosságszám arányosan tolerálja azokat az önkormányzatokat, akik így tettek, és azt gondolom, hogy ez a támogatás nem lesz kisebb, mintha adósságot csináltak volna. Ez azt bizonyítja, hogy Magyargencsen jól gondolkodtak.

A jövő természetesen továbbra is kétesélyes. Pedig a gencsiek vendégszerető, szorgalmas emberek, akik – mert kitartóak is – nem adják fel egykönnyen. Szeretnék megőrizni a hagyományos falusi életformát, annak minden szépségével. Adja az ég, hogy akaratukhoz kormányzati szándék, külső segítség is párosuljon.