Hírek

2014.03.27. 10:50

Kezdődik a nyári időszámítás

Március utolsó vasárnapján, azaz idén március 30-án áttérünk az Európai Unióban egységesen alkalmazott nyári időszámításra.

Nagy Imre

Bár a hétalvóknak ez rossz hír, hiszen egy órát veszíteni fognak az óraállítással, tény, hogy ezzel az intézkedéssel éves szinten az ország egynapi villamos energia-fogyasztását spórolhatjuk meg.

A nyári időszámítás lényege éppen az, hogy az ébren töltött időszak egybeessen a természetes világosság idejével, azaz reggel hét és este tíz óra közt a lehető legkevesebbet fogyasszuk az elektromos áramot. A Magyarországon így megtakarított energia megfelel 40 ezer háztartás éves energia felhasználásának. A rendszer 1980 óta működik, azóta közel 4000 gigawattóra energiát takarítottunk meg. Ez az ország közel ötheti átlagfogyasztásával egyenlő. A MAVIR Zrt. (Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zártkörűen Működő Részvénytársaság) szakemberei évtizedek óta gyűjtik és elemzik az adatokat. Kimutatták, hogy a megtakarítás főként a háztartásokban, a nagy építkezéseken, a hosszabb időtartamban nyitva tartó intézményekben, a szolgáltatóknál, illetve a középületek díszkivilágításánál jelentkezik.

Az októberi, téli időszámításra való áttérés azért nem okoz többletfogyasztást, mert ebben az időszakban már korán sötétedik. A nyári időszámítás ötlete egyébként Benjamin Franklintől származik, az első komoly próbálkozás pedig William Willetté volt, aki 1907-től igyekezett ezt bevezetni, igaz, sikertelenül. Ne feledkezzünk meg tehát arról, hogy március 30-án, vasárnap hajnali kettőkor három órára állítsuk át időmérőinket. Lustábbak persze mindezt reggel is megtehetik. Lesz rá idő bőven, hiszen egy órával kevesebbet alszunk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!