Hírek

2014.03.04. 18:00

Miért csak a hátsó ajtón lehet leszállni?

Pápa - Egyéni mérlegelés alapján az autóbusz első ajtaja is igénybe vehető leszálláshoz, ennek megítélése minden esetben a járművezető feladata és felelőssége.

Tremmer Tamás

Schindler István olvasónk azzal a panasszal fordult a nyilvánossághoz, hogy egy mozgáskorlátozott utast nem engedett az első ajtón leszállni a buszsofőr. Február 14-én reggel történt az eset a Pápa- Veszprém járaton. Pápa-Tapolcafőn egy mozgáskorlátozott nő az első ajtón szeretett volna leszállni, ez volt közel. Ám a sofőr ezt nem engedte, még úgy sem, hogy nem volt felszálló. A mozgáskorlátozott asszony ezekután hátravonszolta nehéz csomagját.

Olvasónkat megbotránkoztatta a sofőr embertelensége. Mivel ő maga is mozgáskorlátozott, különösen a szívére vette az esetet.

Panaszával megkerestük a hat Volán-társaságot tömörítő Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ÉNYKK) Zrt.-t. Szabó Zoltán koordinációs vezetőtől megtudtuk, az esetet kivizsgálták. A Bakony Volán Zrt.-nél dolgozó buszvezető elmondta, az említett hölgy rendszeres utasa, aki már több esetben is tájékozódott a fel- és leszállás rendjéről, tehát tudta, hogy leszálláshoz csak a hátsó ajtókat lehet igénybe venni. A sofőr szerint sem a hölgy, sem a csomagját lesegítő utas nem látszott segítségre szorulónak, a hölgyet mozgásában a súlyos bevásárlótáska akadályozta. Megemlítette, a panaszos az esetet követően többször is szidalmazta őt a többi utas előtt, melyre ő nem reagált.

Autóbuszok egy állomáson. A buszvezetők indokolt esetben megengedhetik a leszállást az első ajtón is. Képünk illusztráció (Illusztráció: Stiger Ádám)

Az elmondottak alapján az autóbusz-vezető fegyelmi felelősségre vonásától a Volánnál eltekintettek, ugyanakkor felhívták a figyelmét az udvarias és segítőkész utaskiszolgálásra. Szabó Zoltán hozzáfűzte, az utasok jogairól szóló uniós rendelet értelmében a közlekedés során bármilyen fizikai fogyatékossággal rendelkező személy számára a szolgáltatóknak megkülönböztetés-mentes hozzáférési feltételeket kell teremteniük, illetve segítséget kell nyújtaniuk az arra rászorulóknak. Ennek érdekében megkezdték a célirányos szakmai oktatások szervezését. Céljuk, hogy munkavállalóik segítsék a rászorulókat. Az oktatási tematika kidolgozásához és az oktatások megtartásához segítséget kértek különböző országos  civil szervezetektől is (Vöröskereszt, Sinosz, MVGYOSZ stb.).

Szabó Zoltán végezetül összefoglalta: Az ÉNYKK Zrt. működési területén az utasáramlás gyorsítása, illetve a bliccelők kiszűrése érdekében általános szabály, hogy felszállásra az első ajtót, leszállásra a hátsó ajtó(ka)t lehet igénybe venni. Ettől az autóbusz-vezetők egyedi mérlegelés alapján eltérhetnek, például ha a megállóban kerekes székkel vagy babakocsival közlekedő utas, illetve
ha nagyszámú bérletes vagy díjmentesen utazó utas várakozik.

Az egyéni mérlegelés alapján tehát leszálláshoz az első ajtó is igénybe vehető, ennek szükségességének megítélése azonban minden esetben a járművezető feladata és felelőssége.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!