2014.08.14. 08:15
Harminchétezer forintunk bánhatja
Veszprém - Ismét próbálkozik számlára emlékeztető leveleivel az a fővárosi bejegyzésű vállalkozás, amelyiknek telefonkönyvre utaló neve a korábbi években sokakat megtévesztett.
A címzetteket előfizetőként és egy állítólagos ügyfélszámmal megjelölő küldemény szerint 37400 forintos összeg befizetésének oka, "Megjelenítés a 2014-2015-ös Telefonkönyvben". A szöveg 2013 tavaszán is ugyanez volt, csak az időszak módosult.
A küldemény hátsó oldalán lévő "Általános üzleti feltételek" alig olvasható szövegében már nincs szó telefonkönyvről, csak a társaság vélhetőleg internetes oldalain elsőbbség biztosításáról "hirdetések és reklámok elhelyezéséhez". A szöveg azt is tartalmazza, hogy a fenti összeg csak negyedévre szól, ám ha valaki akár figyelmetlenségből befizette a pénzt, ezzel szerződést kötött a céggel, és még legalább három ekkora összeget fizetni kell. Sőt, a szerződés a következő évben is érvényes marad, ha megfelelő módon nem mondják le. Ha valaki óvatlansága miatt befizette volna a cégnek a "díjat", az utalást követő tíz napon belül írásban, ajánlott levélben még elállhat a "szerződéstől", és visszakövetelheti a pénzt.