Hírek

2015.06.08. 16:24

Minden gyereket felvesznek az óvodába

Megyei körkép – Nincs olyan hároméves kisgyermek, akit nem tudnak felvenni abba az óvodába, amelyikbe körzet szerint tartozik.

Munkatársainktól

Száz százalék feletti a kihasználtság megyénk több óvodájában. Minden kisgyereket felvesznek. Egy olvasónktól kapott jelzés alapján megnéztünk megyénk városainak óvodai kihasználtságát. Az egyik szülő arról tájékoztatta a Naplót, hogy a kisebbik fia – helyhiány miatt – nem fért be abba az ovis csoportba, ahonnan az elsőszülött fia most készül iskolába. Az óvoda állítólag igyekszik szem előtt tartani, hogy a kistestvérek lehetőleg a testvér(ek) csoportjába kerüljenek, ezért döbbentek meg a szülők, hogy elutasították a gyermeket. A szülők jelzése szerint, bár az óvodai csoport az előírtnál kicsit nagyobb létszámmal, de kiválóan működik, tudomásuk szerint az óvoda pedagógusai sem számítottak rá, hogy kevesebb gyermeket tudnak felvenni, mint amennyien elhagyják az óvodát. Összeállításunkból kiderül, Veszprémben nincs olyan hároméves kisgyermek, akit nem tudnak felvenni abba az óvodába, amelyikbe körzet szerint tartozik. Veszprémi, balatonfüredi, ajkai és zirci önkormányzatokat, óvodákat kérdeztünk.

A csopaki Mandulavirág Óvodába is több gyermek járt az elmúlt években, mint amennyi férőhely volt. Így a fenntartó az elmúlt két évben megemelte a fogadható apróságok létszámát a törvényben előírt húsz százalékkal. Így most kilencven gyermek jár oviba. Az idei évben kis mértékben csökken majd a létszám, hiszen húsz kisgyermek iratkozott be, de 34 megy iskolába az intézményből 
Fotó: Penovác Károly

Veszprémben a hat körzeti óvoda tizenhárom tagóvodájában az óvodai férőhelyek száma 2000 szeptembertől óvodai ellátásban részesül 1819 gyerek, májusban 462 kisgyereket írattak be az óvodába, tájékoztatott Angyal Éva, a veszprémi polgármesteri hivatal közjóléti irodájának vezetője. A jogszabály szerint az augusztus 31-éig harmadik életévüket betöltő gyerekeket kell felvenni, ha van üres hely, akkor azokat a gyermekeket is fel lehet venni, akik a nevelési év közben töltik be a harmadik életévüket. Azok a kicsik, akik abban a nevelési évben betöltötték harmadik évüket, bölcsődében maradhatnak, az óvodában előjegyzésbe kerülnek.

A veszprémi Bóbita Óvodában is teljes a létszám, a képen a Csipkerózsa és a Margaréta csoport
Fotó: Nagy Lajos

Minden gyereket felvesznek az óvodába, de előfordulhat, hogy nem abba a csoportba vagy netán nem abba az intézménybe, ahová a szülő szeretné, a körzetbe tartozó gyerekeket azonban mindenképpen fel kell venni, közölte az irodavezető. Ha többen jelentkeznek, mint ahány férőhely az óvodában van, a fenntartó bizottságot hoz létre, mely javaslatot tesz arra, melyik óvodába kerüljön a gyerek.

Veszprémben egy óvoda esetében történt ilyen. A városban jelenleg három önkormányzati óvodában van még hely, ahova be lehet íratni a gyerekeket. Egy óvodai csoportban 25 a maximális létszám, alapterület szerint egy kisgyerekre két négyzetméternek kell jutnia (korábban előfordult, hogy a jogszabályban előírtnál kevesebb négyzetméter jutott egy gyerekre). A jogszabályban előírt alapterületnek megfelelő csoportlétszámokról a májusi közgyűlés határozott, figyelembe véve a május eleji óvodai beíratásokat. Várólistára került Szendi Beatrix gyermeke, Csenge, aki októberben tölti majd be harmadik életévét.

– A Cholnoky óvodába iratkoztunk be, körzetileg mi ide tartozunk, de végül Csengét nem vették fel, várólistára került – kezdte a kétgyermekes veszprémi édesanya. – A beiratkozásnál figyelmeztettek bennünket, hogy egyelőre az augusztus 31-éig harmadik életévüket betöltő gyerekeket veszik fel, így nem biztos, hogy bejutunk. Csenge az Aprófalvi bölcsődébe jár, ezért most ott egy évvel tovább maradhat. Ezt cseppet sem bánjuk, hiszen nagyon elégedettek vagyunk az ottani munkával. Hogy a várólista mit jelent, nem tudjuk, de mi úgy készülünk, hogy a bölcsiben maradunk.Balatonfüreden három óvoda működik. A három óvoda hét épületében 19 csoportban 468 férőhely van. A város most mégis 485 gyermek óvodai elhelyezéséről gondoskodik. Ez 103 százalékos kihasználtságot jelent – tájékoztatta a Naplót Sági Ági, az önkormányzat kommunikációs munkatársa. Áprilisban 121 gyermeket írattak be a város óvodáiba, de a 2015–2016-os évben összesen 149 fő elhelyezéséről kell gondoskodni a tavalyról előjegyzett, az óvodát idén megkezdő gyermekek száma miatt. A tavaly beiratkozottak számához képest – 114 fő – ez jelentős létszámnövekedést mutat. Idén ráadásul az iskolát megkezdők száma 125 fő, ami valamivel alacsonyabb a tavalyinál.

A Tündérkert Óvodában emelkednek a csoportlétszámok, ennek köszönhetően ott 100 százalék fölötti lesz a kihasználtság. A Kiserdei Óvodában nem lesz számottevő változás a csoportlétszámokat illetően, ott 100 százalékos a kihasználtság. Az Óvárosi Óvodában csökkennek a csoportlétszámok. Az Óvárosi Óvoda – a magasabb létszám elérése érdekében – törekszik arra, hogy az előjegyzettek közül beérkezzenek az óvodai nevelésbe azok a kisgyerekek is, akik adott év december 31-éig elérik két és fél éves korukat.



Ajkán megfelelő az óvoda kihasználtsága, 2,5 éves kortól vesznek fel gyermekeket, férőhely hiányában senkit sem kellett elutasítani, tudtuk meg Ráczné Németh Csilla óvodavezetőtől. Jelenleg hét telephelyen 34 csoport működik, a csoportszobák tágasak, az épületek mindegyikéhez nagy udvar, sok játék tartozik. A csoportlétszámok 22–25 fő közöttiek. Voltak 27–28 fős csoportok is, amelyeknél nem akarták az azonos életkorú gyermekeket szétválasztani. Ezek a csoportok már megszűnnek, a gyerekek elérték a tanköteles életkort, iskolába mennek. Az óvodavezetőtől megtudtuk, 250 nagycsoportostól búcsúztak el a napokban. Szeptembertől közel ennyi kiscsoportost várnak.

A Vackor Közös Fenntartású Napköziotthonos Óvoda vezetőjétől, Lennerné Pál Szilviától megtudtuk, az intézmény maximális kihasználtsággal működik, az idei nevelési évben nyolc csoportban 191 kisgyermekkel foglalkoztak. Szeptembertől 43 megy iskolába és negyvenen kezdik óvodai éveiket. Az intézmény 2,5 éves kortól fogadja a gyerekeket, működik egy bölcsőde-óvoda csoport is. A jellemző, hogy hároméves kortól íratják be a gyereket a szülők, de egyre gyakoribb a korábbi kezdés. A csoportszobák átlagos mérete 36 négyzetméter, a csoportlétszám 23–25 fő. A nyári szünidőben az ellátást 30 gyermek számára igényelték a szülők, őket összevont csoportban látják el. Nincs jelentős változás a Zirci Benedek Elek Óvoda és Bölcsőde létszámában. Az elmúlt évben kétszázharmincnégy kisgyermeket fogadtak, ősztől kétszáztíz–kétszázhúsz gyermekre számítanak – tudtuk meg Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezetőtől. A Zirc és Környéke Közoktatási Óvodatársulás megállapodása alapján a Benedek Elek óvoda lókúti és pénzesgyőri gyermekeket is fogadhat – és fogad is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!