Hírek

2016.03.01. 07:57

Fejszével fenyegette a fiatalokat - Elítélték az egykori kézilabdázót

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége miatt bíróság elé állította azt a 39 éves férfit, aki 2016. január végén az egyik Balaton-parti község művelődési házában fejszével a kezében kérte számon egy születésnapi rendezvény résztvevőin fia rosszullétét.

A vád szerint a születésnapi rendezvényen szórakozó fiatalok szeszes italt fogyasztottak, s közülük az egyik kiskorú vendég rosszul lett, hozzá mentőt hívtak és a veszprémi kórházba szállították.

A fiú édesapja – miután erről tudomást szerzett – a hajnali órákban megjelent a művelődési háznál, és kezében egy fejszével ment be a rendezvényterembe, ahol ingerülten számon kérte az ott tartózkodó, megközelítőleg 30 fiatalt gyermekének állapota miatt.

Az egyik fiú azonban trágár szavakkal válaszolt a gyanúsítottnak, és kérdőre vonta, hogy mit keres a helyszínen. A férfi válaszul azzal fenyegette meg a sértettet, hogy beleveri a fejszét a fejébe. A sértett az elhangzott fenyegetés miatt magánindítvánnyal élt, kérte a férfi megbüntetését.

Az elkövető ezután fejszével az asztalra ütött, amely ettől beszakadt. A fiatalok egy része pedig ijedtében az ajtón, illetve az ablakon keresztül kimenekült a teremből. Az asztal megrongálásával a művelődési háznak mintegy 44.000 forint kára keletkezett, amelyet az elkövető utóbb megtérített.

A Veszprémi Járásbíróság a 2016. február 29. napján kihirdetett és jogerős ítéletében az elkövetőt a vád szerint mondta ki bűnösnek, és pénzbüntetésre ítélte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!