Hírek

2017.01.09. 22:29

Összeszólalkoztak, majd verekedtek

Ajka, Veszprém - Jóvátételi, valamint közérdekű munkára kötelezte a bíróság azt a két férfit, akik két és fél éve összeverekedtek egy falunapon.

Marton Attila

A büntetlen előéletű S. Sz. és a korábban egyszer testi sértésért büntetett F. R. egy Ajka közeli településen 2014 nyarának végén tartott falunapon kerültek összetűzésbe. A mulatságon mindkét férfi felöntött a garatra. Éjfél után szóváltásba kerültek, majd S. Sz. egyszer arcon ütötte F. R.-t, aki ezután elhagyta a rendezvényt.

Nem sokkal később azonban visszatért, és ököllel megütötte az elsőrendű vádlottat, aki földre esett, majd felkelt, és arcon ütötte F. R.-t. A két férfi ezután dulakodni kezdett, rövidesen szétválasztották őket. A verekedésben mindketten nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedtek. Az eljárás során S. Sz. beismerő vallomást tett, míg F. R. tagadta bűnösségét.Az Ajkai Járásbíróság tavaly áprilisban az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntetté-ben és testi sértés vétségben mondta ki bűnösnek, akinek ezért kilencven óra jóvátételi munkát írt elő, valamint elrendelték pártfogó felügyeletét.

A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság, amelyért 180 óra közérdekű munkára ítélték. A másodfokon eljáró Veszprémi Törvényszék döntése értelmében a másodrendű vádlottnak 280 óra közérdekű munkát kell teljesí- tenie, egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, amely így jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!