Hírek

2017.06.23. 15:30

Csonka ágak, éles viták - Elcsúfították a fákat Pápasalamonban

PÁPASALAMON Ez barbár munka volt - mutatott Szalóky Ferenc a házuk előtt álló szomorúfűzre, melynek ágait, gallyait alaposan megritkították az E.ON Hungária Zrt. megbízásából dolgozó alvállalkozók.

Polgár Tibor

Pápasalamonban a hét elején hajtottak végre gallyazást az energiaszolgáltató felkérésére, a helyiek közül pedig többeket alaposan felháborított a fákon elvégzett munka. A Szalóky Ferencék Kossuth utcai háza előtt magasodó szomorúfűz is áldozatul esett a ritkításnak, amíg a család nem volt otthon.

Elmondásuk alapján előzetesen nem kaptak értesítést a gallyazásról, aminek az okát sem értik, mivel szerintük az ágakkal eddig sosem volt probléma, nem lógtak rá a vezetékekre, nem veszélyeztették azokat. - Nekünk nem szóltak semmit, csak kijöttek többen egy személyautóval és nekiestek a fáknak. Barbár munkát végeztek. Hát hogyan néz ki így megnyirbálva, elcsúfítva, tönkretéve a fűzfánk? - tette fel a költői kérdést a pápasalamoni férfi.

Mint mondta, mindenki csodálta a fájukat, amit ők maguk ültettek 14-15 évvel ezelőtt, a gyerekek szerettek alatta játszani.

Így néz ki Szalóky Ferencék szomorúfűzfája a gallyazás után Fotó: Polgár Tibor

A Kossuth utcában más fák ágait szintén megnyirbálták, így megkérdeztünk másokat is, hogyan érintette mindez őket. Voltak, akik nem kívánták kommentálni a történteket, mások ugyancsak felháborodásuknak adtak hangot. Szalóky Ferencék emellett azt is nehezményezték, hogy a szomorúfűzről levagdosott rengeteg ágat a helyszínen hagyták szanaszét.

A történtekkel kapcsolatban felkerestük az E.ON Hungária Zrt.-t. Egyházi Nikoletta, az energiaszolgáltató szóvivője a Naplónak küldött válaszlevelében kifejtette: a gallyazási munkák elvégzésének szükségességére az E.ON minden évben többször felhívja a lakosság és az önkormányzatok figyelmét. Több esetben hirdetést jelentetnek meg, levelet küldenek, illetve egyéb csatornákon is foglalkoznak a témával.

- A tapasztalat azonban az, hogy a legtöbb esetben mind az önkormányzatok, mind a lakosok ránk hagyják a gallyazást, mert az ezzel járó költséget, munkát már nem vállalják. Törvény mondja ki, hogy a növényzet telepítésekor figyelembe kell venni, hogy a vezeték biztonsági övezetében tilos olyan fát telepíteni, mely a későbbiekben a vezetéket s így az üzembiztonságot veszélyezteti. Ám ezt az előírást sok esetben az ingatlantulajdonosok figyelmen kívül hagyják. Így a baleset megelőzése és a zavartalan működés biztosítása érdekében jogszabály jogosítja fel társaságunkat arra, hogy a villamos vezeték közelében megtisztítsa a területet. Ha ezt a tulajdonos nem végzi el, muszáj megtennünk annak érdekében, hogy az üzembiztonságot fenn tudjuk tartani.

Szalóky Ferencék maguk ültették 14-15 évvel ezelőtt a házuk előtt álló szomorúfűzfát, melyet korábban mindenki megcsodált. A vállalkozó a levágott gallyakat sem szállította el Fotó: Polgár Tibor

A munkát minden esetben szakértők végzik el. Azonban a gallyazási tevékenység során nem mindig tudják a szépészeti szempontokat is figyelembe venni - fogalmazott az E.ON Hungária Zrt. szóvivője. Kérdésünkre megjegyezte, az általuk megbízott gallyazók munkáját folyamatosan ellenőrzik. - A pápasalamoni Kossuth utcában a faágak már az úgynevezett védelmi övezeten belül voltak, ezért az üzembiztonság fenntartása és a balesetveszély elkerülése miatt el kellett végeztetnünk a gallyazást. Annak szükségességéről, menetéről a munkát elvégző alvállalkozó egyeztetett az önkormányzattal is. Mi mindenképp azt javasoljuk, hogy a tulajdonosok ezeket a munkákat maguk végezzék el, így olyan módon tudják megvalósítani a gallyazást, ami az ő elvárásaiknak megfelel. Ehhez természetesen az előzetesen jelzett igény alapján feszültségmentesítést biztosítunk a balesetek elkerülése érdekében.

A gallyazás tervezett időpontját legalább 30 nappal előre be kell jelenteni az áramszolgáltatónak, lehetőleg írásban - tette hozzá Egyházi Nikoletta. Megtudtuk tőle azt is: a gallyazással kapcsolatos törvény, valamint rendelet értelmében föld feletti vezeték biztonsági övezetében tilos olyan növényzet telepítése és tűrése, amelynek magassága kifejlett állapotában meghaladja a négy métert. Továbbá tilos olyan növényzet telepítése és tűrése, amely a nyomvonal és az oszlopok járművel való megközelítését akadályozza.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!