Hírek

2017.06.06. 17:05

Két olyan rablás is volt Pápán, ami a közvéleményre felkavaróan hatott

PÁPA A bűnözés struktúrája alapvetően nem változott - hangsúlyozta Szappan Csaba rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság vezetője a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum éves ülésén.

Polgár Bettina

A Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum éves ülésének a városháza épülete adott otthont. Szappan Csaba az esemény alkalmával áttekintést adott arról, milyen kihívásokkal, valamint bűnügyi és közbiztonsági helyzetekkel kellett megküzdeniük a tavalyi évben, illetve a 2017-es esztendő eddig eltelt hónapjaiban. - Járási szinten a bűnözés struktúrája nem változott, hasonló típusú, mennyiségű bűncselekmény fordult elő a pápai járás területein - mutatott rá a kapitányságvezető. Hozzátette, Pápán két olyan rablás történt idén, ami a közvéleményre kissé felkavaróan hatott. A gyanúsítottakat mindkét esetben rövid belül elfogták a pápai rendőrök.

Szappan Csaba rendőr alezredes (balra) Fotó: Polgár Tibor

Szappan Csaba kiemelte, a közterületeken alapvetően rend volt, nem fordultak elő olyan kirívó esetek, melyek nagyobb rendőri erőt, összehangolt rendőri intézkedést igényeltek volna.

Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes, a Pápai Rendőrkapitányság kiemelt megelőzési főelőadója megjegyezte, a fórum keretében 2013-ban alakult meg a Szociális és Idősügyi Munkacsoport, illetve a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Munkacsoport. - Az idősügyi munkacsoport 2016-os tevékenysége közül említést érdemel a nagyszabású generációs délután, melyre időseket, általános, illetve középiskolásokat is hívtak. Az ifjúságvédelmi munkacsoport feladata pedig csellengő, illetve a nevelési helyükről elszökött diákok felkutatása volt - zárta Császárné Elek Veronika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!