Káptalantóti

2015.06.03. 17:01

A pálosok Pannonhalmán

Káptalantóti - Szépszámú közönség előtt a napokban tartott előadást Hangodi Lászlő történész a káptalantóti kúltúrházban.

Civil Tudósítónktól

A megjelent felnőtteket, gyerekeket Hatosné Éva könyvtáros köszöntötte. Hangodi tanár úr bevezetőjében elmondta, hogy a szerzetesrendek hazánkban 800 900 éve terjedtek el, de már a honfoglaló magyarok is találkoztak szerzetesekkel, a nép nyelve szerint barátokkal.

Először a bencés szerzetesek alapítottak kolostort Pannonhalmán, majd néhányat a Balaton-felvidéken is. Két bencés renddel foglalkozott részletesen. A legnagyobb közülük Monostorapáti közelében, Almád falu mellett létesült, gazdag főúri támogatással. Területe meghaladta a tízezer négyzetmétert. Hivatalos hely lett, a pecsétjével ellátott iratot mindenütt elfogadták.

A kolostorokat legendák lengték körül. Föld alatti alag-utakról, rejtett kincsekről beszéltek. A kincskeresők nagyon sok kárt tettek a romos állapotban lévő kolostorokban. Környékünkön hat Pálos kolostorról beszélt. Lakóhelyünkhöz legközelebb a salföldi pálos kolostor található.

A legenda szerint alagút kötötte össze a Balatonnal. A szépen felújított kolostor ma is idegenforgalmi hely. A pálosok l562-ben mentek el végleg északnak, a török fenyegetettség elől menekülve.

Előadása végén fényképeket vetített a kolostorokról. Hangodi tanár úr érdekfeszítő előadása nagy élmény volt!

Puskás Zoltán

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!