Külföld

2009.05.12. 17:12

Tömeges mérgezés volt egy afgán lányiskolában

Kabul - Közel 90 kislányt kellett kórházba vinni egy afganisztáni iskolából kedden, miután feltehetően gáztámadás érte az épületet.

Szausev Xénia

Afgán tisztségviselők szerint rövid időn belül ez volt a harmadik ilyen eset a fővárostól, Kabultól északra eső térségben. 

A Kapisza tartománybeli Kazaak település leányiskolájában történt mérgezés következtében összesen 94-en kerültek kórházba, köztük az iskolások mellett három tanár és az intézmény két őre - közölte Zemaraj Basari belügyminisztériumi szóvivő. 

A páciensek hánytak és szédültek, néhányan el is ájultak, ugyanazokat a tüneteket mutatták, mint a közeli Csarikar város két leányiskolája ellen elkövetett feltételezett gáztámadás áldozatai - mondta el a tartományi kormányzó szóvivője. 

A két csarikari eset egyike hétfőn történt, míg a másik még április 26-án. 

A diákok azóta már mind túl vannak a veszélyen - számolt be róla a tartomány rendőrfőnöke, Matiulla Szafi. 

Mindhárom eset furcsa módon a közép-ázsiai országnak egy olyan részében történt, amelyet sohasem állt a vakhitű tálibok szigorú fennhatósága alatt, s ahol még akkor is működtek a leányiskolák, amikor az ország nagyobbik részét a nők oktatását és munkavállalását tiltó tálibok uralták. 

A belügyi szóvivő szerint a kormány egyelőre nem tudja, hogy mi áll az esetek mögött. Egyelőre azt sem tudták még azonosítani, milyen gázról van szó, s hogyan került a három helyszínre. A betegek vérmintáit elküldték az amerikai erők közeli bagrami támaszpontjára, de vizsgálati eredményeket még nem kaptak vissza. 

A leányiskolák elleni támadások tavaly váltak gyakoribbá, párhuzamosan az iszlamista erők aktivitásának erősödésével, s mindenekelőtt a tálibok hátországának tartott keleti és déli tartományokban. 

Tavaly Kandahárban egy férfi savat öntött egy több kislány arcába, hogy megbüntesse őket, amiért iskolába járnak.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik