Külföld

2009.08.04. 08:26

A tizenévesek rossz magatartásáért nem a szülők okolhatók

London, Budapest - A tinédzserek rossz magatartása nem magyarázható azzal, hogy manapság a szülők rosszabbak lennének. A szülők manapság aktívabban vesznek részt gyermekeik nevelésében, mint a húsz évvel ezelőtti szülők - állapították meg brit szakemberek.

MTI

A Nuffield Foundation tanulmánya szerint a szülők ma több időt töltenek gyermekeikkel, és jobban figyelnek arra, merre járnak a gyerekek, mint tették azt az 1980-as években.
    
Az Oxfordi Egyetem szociálpolitika és szociális munka tanszékének kutatói nem találtak bizonyítékot arra, hogy a mostani szülők rosszabbak lennének az évtizedekkel korábbi szülőknél, szerintük a tinédzserek problémás viselkedése sokkal inkább társaik nyomásának  vagy az ifjúságkultúra befolyásának "köszönhető".
    
A tanulmány megállapította, hogy a mostani fiatalok több időt töltenek szüleikkel, a szülők szorosabban ellenőrzik gyermekeiket, a szülők nagy többsége tudni akarja, merre járnak a gyerekeik, és mit csinálnak - sokkal inkább, mint két évtizeddel ezelőtt.
    
A szakemberek szerint a mostani gyerekek számítanak szüleikre, hosszabb ideig élnek velük, ami viszont feszültebbé teheti a viszonyt.
    
Az egyszülős és alacsony jövedelmű családokban nagyobb arányban fordult elő a depresszió; a szegény családokban ez a növekedés 50 százalékos - olvasható a kutatást ismertető BBC hírszolgálat honlapján(www.news.bbc.co.uk).
    
"Úgy tűnik, a szülői magatartás több aspektusa javult, de a szülők egymagukban nem tudnak megoldani mindent" - mondta el Frances Gardner kutató. 

"A magatartási problémával küszködő brit fiatalok létszámának növekedését valószínűleg családon kívüli hatások, mint például a kortársak vagy a szélesebb kulturális közeg is befolyásolják, amit a kutatásaink során figyelembe kell vennünk" - fűzte hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!