Külföld

2009.11.12. 19:10

Elvesztették az utcán, 16 év után hazatalált a kínai lány

Peking - Tizenhat év után ismét találkozott édesapjával az a kínai származású svájci lány, akit ötéves korában a közép-kínai Hupej (Hubei) tartomány székhelyén, Vuhanban (Wuhan) elvesztettek az utcán.

MTI

A kislányt annak idején a városi gyermekgondozóba vitték, ahonnan a rákövetkező évben örökbe fogadta egy külföldi házaspár. Vang Kao-csin (Wang Gaoqin) mostohaanyja szingapúri lett, nevelőapja pedig olasz származású. A házaspár később Svájcba emigrált.
   
Az eltelt másfél évtized során, a Csinja (Qinya) becenevű lány rendben kijárta iskoláit és ma folyékonyan beszél angolul, franciául és olaszul, bár a kínaival kicsit gondjai vannak. A hazatéréséről szóló beszámoló szerint, amit a China Daily cím napilap közöl, Csinja élete változatos volt ugyan Svájcban, de nevelőszülei szerint egyre inkább kezelhetetlenné vált. Idén szeptemberben úgy döntöttek, hogy kapcsolatba lépnek azzal a kínai önkéntesekből álló civil szervezettel, amely az elveszett gyermekek hazatérését segíti, s megkérik: tegyenek kísérletet Csinja szüleinek megtalálására.
   
A vuhani média szeptember és október folyamán több cikket, sorozatot is közölt a svájci házaspár és örökbefogadott kínai gyermeke történetéről és a lány homályos emlékeiről otthonáról, a településről, ahol élt.
   
Október közepén egy Vang Jong (Wang Yong) nevű férfi azzal állt elő, hogy a megadott leírás pontosan illik arra a helyre, ahol ő lakik, és ha a lány mellkasán van egy heg, akkor nagy valószínűséggel az ő elveszett unokahúgáról van szó.
   
Ezt követően már bizonyossá vált, hogy Vang Kao-csin hamarosan találkozhat a rokonaival. A lány e hét szerdáján meg is érkezett Tienmen (Tianmen) városba, ahol találkozott az édesapjával. Kiderült: anyja időközben meghalt, apja alkalmi munkákból tartja fenn magát. A hazavágyó Csinja pedig most nem igazán tudja mihez kezdjen magával és a helyzettel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!