Külföld

2010.12.03. 16:55

WikiLeaks - Assange élőben válaszolt a Guardian honlapján

London - "Olvasói fórumot" tartott pénteken a WikiLeaks alapítója, Julian Assange a titkos amerikai diplomáciai sürgönyöket tömegével kiszivárogtató portál brit médiapartnerének, a The Guardian című baloldali napilapnak a honlapján, felfedve egyebek mellett, hogy életveszélyes fenyegetéseket kap, és az ausztrál hatóságok gyakorlatilag kitiltották őt hazájából. Utalt arra is, hogy a portál folytatja tevékenységét.

MTI

Arra a kérdésre, hogy várt-e ilyen mértékű globális hatást a kiszivárogtatásoktól, Assange azt válaszolta: kezdettől hitt abban, a "WikiLeaks mint koncepció" globális szerepet fog betölteni. Hozzátette ugyanakkor: eleinte úgy gondolta, hogy inkább két évbe telik majd, semmint négy évbe, mire "mások is felismerik ezt a fontos szerepet ... tehát a menetrendhez képest kis lemaradásban vagyunk, és még sok tennivalónk van".

A személyes biztonságára vonatkozó kérdésre a WikiLeaks alapítója elmondta, hogy ő és munkatársai kapnak életveszélyes fenyegetéseket, de megteszik a megfelelő elővigyázatossági intézkedéseket, "már amennyire ez lehetséges, amikor az ember egy szuperhatalommal áll szemben".

Mások biztonságával kapcsolatban Assange leszögezte: a WikiLeaks négy évnyi publikálási előtörténetre tekinthet vissza, és ezen idő alatt egyetlen olyan hiteles állítás sem hangzott el, "még olyan szervezetek részről sem, mint a Pentagon", hogy akár egyetlen embert is bántódás ért volna a portál tevékenysége miatt.

Arra a kérdésre, hogy szeretne-e hazatérni Ausztráliába, Julian Assange azt válaszolta, hogy nagyon hiányzik neki hazája, ám az utóbbi néhány hétben Julia Gillard ausztrál miniszterelnök és Robert McClelland főügyész egyaránt "világossá tette", hogy ez lehetetlen, és egyértelművé tették azt is, hogy tevőlegesen segítik az amerikai kormányt az ő személye és a munkatársai elleni támadásokban. "Ez felveti a kérdést, hogy mit jelent ausztrál állampolgárnak lenni ... jelent-e ez egyáltalán valamit" - fogalmazott a WikiLeaks alapítója.

Assange, aki korábban Svédországban élt, hivatalos értesülések szerint Nagy-Britanniában tartózkodik, és a svéd vádhatóság éppen pénteken juttatott el újabb európai letartóztatási parancsot a brit hatóságokhoz, szexuális bűncselekmény gyanújával. Ez a második ilyen svéd kezdeményezés; az elsőt adatkiegészítés szükségességére hivatkozva a brit hatóságok visszautasították.

A súlyos és szervezett bűncselekmények felderítésére szakosodott brit bűnüldöző szerv (SOCA), amelynek illetékességbe tartozik az európai letartóztatási parancsok kezelése, nem közölte hivatalosan, hogy megérkezett-e a svéd folyamodvány, a Scotland Yard szóvivője pedig azt mondta a BBC-nek, hogy péntek estig "nem történt őrizetbe vétel" az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!