Külföld

2011.12.25. 11:18

Lemondott a pakisztáni tájékoztatási miniszter, majd visszavonta

Benyújtotta, majd néhány óra múlva vissza is vonta lemondását Pakisztán tájékoztatási minisztere vasárnap, miközben nem szűnik a feszültség a polgári kormány és a hadsereg között egy zajos belpolitikai botrány miatt.

MTI

Firdusz Asik Avan a kormány ülésén jelentette be, hogy lemond, de Juszuf Raza Giláni kormányfő rávette szándékának megváltoztatására. "A miniszterelnök széttépte a lemondásomat, és arra kért, hogy folytassam a munkát" - közölte a miniszter újságírókkal.
   
Előbb nem volt világos, hogy Avan önként mondott-e le, vagy kényszerítették a távozásra. Egyes sajtójelentések azt sugallták, hogy a miniszter kénytelen volt lemondani, mert nem tudta meggyőzően megvédeni a kormányt a memogate néven ismert botrányban.
   
Az újabb, a kormányt és a hadsereget szembeállító belpolitikai botrányt az váltotta ki, hogy Mansoor Ijaz pakisztáni születésű amerikai üzletember a Financial Times című brit gazdasági-politikai napilapban október 10-én közzétett írásában azt állította, hogy Pakisztán washingtoni nagykövetének kérésére átadott egy memorandumot az amerikai védelmi minisztériumnak. A feljegyzésben a pakisztáni kormány segítséget kért Washingtontól, hogy elhárítsa a katonai államcsíny veszélyét, miután egy amerikai kommandó május elején megölte az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat Pakisztánban rejtőző vezetőjét, Oszama bin Ladent.
    
A memorandumban az Egyesült Államok támogatását kérték Aszif Ali Zardari elnök azon tervéhez, miszerint hozzá hű emberekre cserélje le a pakisztáni katonai felső vezetést és a titkosszolgálatok irányítóit. Azt ígérték az amerikaiaknak, hogy felszámolják a hírszerző szolgálatok egyik legtitkosabb részlegét, amely kapcsolatot tart az afgán tálibokkal és más térségbeli iszlamista szervezetekkel.
   
A memorandum létezését Washingtonban is megerősítették. Ennek hatására újabb belpolitikai válság robbant ki Pakisztánban, amelynek eddig egyetlen látványos jele Huszein Hakkani távozása volt a washingtoni pakisztáni nagykövetség éléről.
   
Az utóbbi hetekben olyan híresztelések keringtek, miszerint a hadsereg rákényszeríti a lemondásra Zardarit, akit jelenleg szívpanaszok miatt egy dubaji kórházban kezelnek. Aszfak Parvez Kajani vezérkari főnök azonban kizártnak nevezte a puccs lehetőségét, és közölte, hogy a hadsereg nem akar beleavatkozni a civil politikába.
   
Mindazonáltal továbbra is léteznek az államfő esetleges megbuktatására vonatkozó forgatókönyvek. A fegyveres erők vezetői kihasználhatják rendkívül erős befolyásukat Zardari elszigetelésére, vagy felajánlhatják neki a tisztes visszavonulás lehetőségét, garantálva, hogy nem vonják felelősségre a régóta húzódó korrupciós ügyekben.
   
Kajani korábban vizsgálatot szorgalmazott annak megállapítására, hogy ki állhat a feljegyzés mögött, amely még inkább maga alá temetheti Zardari így is romokban heverő népszerűségét.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!