Igazi, bevállalós nőtípus

Nem vagyok mérlegelős típus, ha jön egy lehetőség, ami tetszik, akkor bevállalom. És ha már belevágtam, akkor végig is csinálom, mondja. Annamáriának mostanában nem is volt nagyon ideje mérlegelni, három darabban kapott szerepet, első munkanapján, szeptemberben már olvasó-próbán vett részt. 

Ezt az évet úgy kezdte, hogy három előadásba kellett néhány hét próba után beugrania, ezenkívül két darabot próbál. 

- A színészet életforma - válaszolja, amikor arról faggatom, hogyan bírja -, egész embert kíván. Fáradt vagyok, de mivel imádom csinálni, ez jóleső fáradtság, lelkileg pedig rengeteg energiát ad, feltölt.

Stefancsik Annamária Miskolc mellett nőtt fel. Érettségi után a Pesti Magyar Színház stúdiójában tanult tovább Huszár László és Sipos Imre osztályában, énektanára javasolta számára a színiiskolát, annak ellenére, hogy addig csak énekléssel foglalkozott. 

Nagyon szeretett a fővárosban élni, szereti a nyüzsgést. Veszprémben akkor járt először, amikor a Pannon Várszínház meghallgatására jött. - Nagyon megszerettem a várost, és lassan kénytelen leszek alaposan meg is ismerni, hiszen itt kell befejeznem a városi autóvezetést, most készülök ugyanis megszerezni a jogosítványt. 

Annamáriának szakmai téren is számos kihívással kell szembenéznie, a nyolc darabban sokféle karaktert formál meg. Ő játssza a csábító titkárnő szerepét A miniszter félrelépben és a ne-velőnőt A muzsika hangjában. - Mindenféle személyiséget el kell tudni és el is lehet játszani, hiszen minden bennünk van. Egy nőben benne van a ledér csábító és az önzetlen anya is. 

Ahhoz, hogy ezeket a személyiségjegyeket hogyan tudjuk előbányászni magunkból, az iskolában sokat segítettek. Nagyon hasznos volt az, hogy naplót kellett írnunk, melyből kiválasztottunk egy jelenetet, s ezt színpadra kellett állítanunk. Mi játszottuk saját magunkat abban a jelenetben, mely a valóságban is megtörtént velünk. 

Ez a gyakorlat sokat segített abban, hogy olyan jelenetekben is képesek legyünk elképzelni magunkat, melyek nem történtek meg velünk. 

- Annamária azt mondja, nagyon gátlásos volt, amikor elkezdte az iskolát, és lassan, fokozatosan vetette le gátlásait. 

- A színészi munka lényege, hogy merni kell dolgokat megcsinálni, vállalva azt, hogy az ember valamit rosszul csinál, mert csak azzal lehet valamit kezdeni, ha a színész jó vagy rossz, ha semmilyen, az nem visz semerre. Természetesen mindig van mit tanulni. Az ember újabb és újabb falakba ütközik munkája során, és minden egyes falat le kell dönteni. 

Nagyon fontos az, hogy a színész mindig figyeljen - teszi hozzá Annamária. 

- Ha olyan karaktert kell megformálnunk, mely távol áll tőlünk, vagy olyasmit kell eljátszanunk, ami nem történt meg velünk, akkor visszagondolunk arra, hogy a környezetünkben lévő emberek hogyan viselkedtek egy hasonló helyzetben, és ezt a burkot magunkra húzva megpróbálni átélni, hogy mi, színészek milyenek lennénk ebben a szituációban. 

Ha sok-sok év múlva megkérdeznénk majd Stefancsik Annamáriát, hogy melyik volt élete legboldogabb időszaka, állítja, hogy a mostani fél év biztos versenyben lenne. Azt csinálhatja, amit a legjobban szeret, egy nagyszerű társulat tagjaként. Dolgozik, ingázik Veszprém és Miskolc között, közben nem szűnik meg figyelni és mosolyogni.