Egy költő testben és lélekben oly közel az éghez

Ez a cím sok mindenre utalhat: magányra, elkülönülésre, rejtőzésre, gőgre, de jelezhet mást is, például szellemiségét, korlátlan kalandozását az univerzumban, hiszen ahol ő él, a legfelső emeleten, a tetőn, onnan mások a léptékek, a földrajzi méretek, s talán ezért a látvány is módosul, változó, igazítható a valósághoz, a tényleges képhez, és torzítható is persze, tudatunk erre is képes. 

Vagyis a költő a maga habitusának megfelelően alakíthatja a világot, a Mindenséget, hiszen olyan közel van hozzá az ég. 

Itt egyedül lehetünk testben és lélekben és gondolatban, s virtuális társat is találhatunk magunknak. Horatius írja: Jól él, aki rejtve él. 

De bujdosik-e Gaál Antal? Menedéket talál-e a lelkének a harmadik emeleten? Akarja-e ezt? Bevehetetlen erődben, bástyában telik-e az élete? Milyen sáncot épített ki maga körül? 

Felesleges erőltetett válaszokat keresni, az Üzenet versei úgyis befogadják, elrendezik, utat jelölnek a bennünk felmerülő kérdéseknek, következtetéseknek. 

Gaál alkotói rendje ugyanis erre determinálja az olvasót. Köteteit feltűnő módon háromévenként jelenteti meg. 

Ez a ciklikusság fakadhat makacsságból, költői, tudatalatti pedantériából; utalhat az írás ütemére, műhelytitkaira, és jelentheti annak a világnak a létrejöttét is, amely leginkább a költőé, tehát önmagára hasonlít. 

Gaál Antal nem menekül semmi elől, ha ezt akarná, akkor a harmadik emeleten ott van neki a végtelen tér, a korlátlan lehetőség, szabadon szállhatna, úgy, ahogy nagy valószínűséggel Bohumil Hrabal szálldos valahol az ég madarainak társaságában. 

Goethe mondja: Aminek törvényed akarja, az légy. Önmagad elől nem futhatsz el úgy sem. 

Gaál egyik törvénye a saját költészete, amely átlátható, egyértelmű, nem visel jelmezt, nem eufemisztikus; egyre szemlélődőbb, tűnődőbb, merészebb és nyersebb. 

Ez utóbbi nem a nyelvezetére, a formai eszközökre, a leírt élményre, a közölt tartalomra, a versalakzatba szorított témára értendő, hanem sokkal inkább arra a költői elkötelezettségre, amely mostanra már kivetette magából a megalkuvások és az illúziók parányi erezetét is; 

Gaál nem köntörfalaz, nem célozgat, üzenetei nem megfejtett, betűkké, szavakká átírt morzejelek, nem nosztalgikus sóhajok a létezésről, nem premisszák és nem is a képzeletbeli toronyszobából világgá kürtölt, megfontolandó intelmek, egyszerűen csak észlelhető, felfogható jelek, amelyek az említett kilátóhelyről sugároznak szerteszét - felénk. 

S ha megnézzük az Üzenet verseinek témáját, rögtön látjuk, hogy a költő nem síri csöndbe süllyedve és burkolózva él és dolgozik a költeményein, környezete még csak képletesen sem egy hermetikusan zárt terület, szemlélete, gondolkodása meg aztán végképp nem az; 

Gaál nyíltan, egyenes, karakán eltökéltséggel vállalkozik a 21. századi müezzin szerepkörére. Gaál Antal tagadhatatlanul szenzíbilisebb költő lett első könyve óta. 

A módosulás bölcsességet, rezignációt, kölcsönvett kifejezéssel afféle mágikus realizmust tükröz. 

Az olvasmányélmények nem múlnak el nyomtalanul, transzcendens vetületeik ott lappanganak a költeményekben, áttételeken keresztül automatikusan (anélkül, hogy Gaál akarná) magasabb szférákba emelik a költői mondanivalót. 

Az aztán már az ő titka, hogy ezt a gazdag készletet és sokszínű muníciót miként fordítja le közérthető, logikus megfigyelésekké, közlésekké. 

Az is talány, hogy a költői rációt elnyelő és őrző versek miként tudják felbolygatni pszichénket. Mert hát ránk tapadnak. 

Gaál rideg szépségű, már-már frigid verseket ír, mégis ez a látszólagos távolságtartás, a meghódíthatatlanság érzete mélyebb, felkavaróbb értelmeket hordoz, mint mások első olvasatra elbűvölő, de hamar köddé foszló költeményei. A kötet ciklusainak elejére rakott mottók stabil hitvallást sejtetnek. 

Osho, Umberto Eco, Müller Péter könyveinek hatása foltokban tetten érhető, sőt Stefan Zweig teóriáját is megfogadta Gaál: felesleges mindenfajta törtetés, ha elrendeltetett, úgyis célba érünk, megkapjuk, amit akarunk. 

A költő ebben a kötetében összerakott egy világot , amelyben a láthatatlan is létezik és visszatér , olykor a harmadik emeleti szobában ténfergő, kamaszos madárfüttyök kíséretében. 

Gaál Antal nézőpontja, életfelfogása nem szokványos, de alapjaiban nem is tér el a konvencionális elvektől. Hogy mégis miért különös? 

Talán azért, mert időnként felülemelkedik az élet nevetséges, pitiáner kérdésein. Ugyanakkor kerüli az allúziókat, s költészetének ez az egyik erénye. 

Mindenfajta döntést, választást, állásfoglalást, továbbgondolást ránk, az olvasókra bíz. Én csak látleletet adok, kezdjetek vele, amit akartok - hangzik sűrített üzenetének lábjegyzete.

A költő üzenetei spirális utat járnak be. De azt hiszem, ez a haladás egész eddigi életművére jellemző, csak a fontosat mondja ki, és ez elég ahhoz, hogy minél magasabbra jusson - közel az éghez.