Kultúra

2010.05.18. 11:24

Tér és idő vonzásában - Csiszár Zsolt térplasztikái

Balatonfűzfő - Megdöbbentő és elgondolkodtató; ezek a jelzők jutnak a legtöbb látogató eszébe először Csiszár Zsolt térplasztikai alkotásainak láttán, amelyeknek a művelődési központ adott helyet.

Halmos György

A belsőépítészettel foglalkozó Siófokon élő alkotó leggyakrabban a könnyen formálható, alakítható, nyers, vagy színezett állapotában leginkább a kőhöz hasonlító Ytong-gal dolgozik. Munkáinak zöme ebből az anyagból készül, csak akkor használ kiegészítőnek mást, ha az elengedhetetlenül szükséges, és minőségileg hozzá tud tenni a végeredményhez.

A kiállítást Bognár László szobrászművész nyitotta meg, aki úgy fogalmazott, hogy Csiszár Zsolt alkotómunkájának mozgatórugója a tér és az idő, ezek múlása. Nem költőieskedik az alkotó; nem csak megdöbbenteni akar, hanem feltöteni is  hangsúlyozta.

- Azok a dolgok érdekelnek, amelyek hordoznak magukban valamilyen értéket, legyen az pozitív vagy negatív, ez nem hatásvadászat, hanem a hatás keresése - mondta az alkotó. Több műve, így az Agyprés, illetve a Klón is felfogható a mai világ kórképének. Arra világít rá, hogy az embereket manipulálják, és itt nemcsak a médiára kell gondolni, hanem a politikára is. Ugyanakkor a művész Klón című alkotásával azt érzékelteti, hogy a műanyag gépekből műanyag emberek jönnek világra, akik felélik a környezetüket.

Csiszár Zsolt térplasztikáiban tetten érhető a kettősség is: Syren című alkotása egy szép női arcot ábrázol, ugyanakkor a görög mitológiából ismert csodás hangú, de gyilkos tengeri lényektől rettegtek a hajósok, ezt az alkotó a fejből kiálló tüskékkel érzékeltette.

A kiállítás június 12-ig tekinthető meg hétfőtől-péntekig, 10 és 18 óra között.

Itt látható a művész néhény további alkotása

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!