Kultúra

2010.08.12. 17:55

Hotel Menthol strandszínpadon

Alsóörs - Új kezdeményezéssel jelentkezik a Pannon Várszínház, a hétvégén ezúttal a Balaton-parti település strandján adják elő a Hotel Menthol című musicalt.

Martinovics Tibor

Ebben a szezonban ez az egy előadás lesz, de mindenképpen hosszú távban gondolkodunk, így reményeim szerint jövőre is lesz folytatása a strandszínházi kezdeményezésnek - fogalmazott csütörtökön a fürdőhelyen tartott sajtótájékoztatón Hebling Zsolt polgármester, aki hangsúlyozta: örül annak, hogy az amfiteátrumi nagy sikerű előadás után a színház egy újabb darabot mutat be a településen, és újra egy, a szokványostól eltérő helyszínen.

A darab hangulatában és egy éjszakai fürdőzős jelenettel konkrétan is kötődik a Balatonhoz. A Hotel Menthol egy könnyed, fiatalos, zenés darab, ami illik a vízpartra. Ennél jobb környezetet el sem tudok képzelni számára - jelentette be Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, aki hozzátette: színpadot építenek majd a strandon, lesz díszlet, világítás és kialakított nézőtér is.

A község polgármestere bejelentette: egyes híresztelésekkel ellentétben a tragikus kimenetelű lövöldözés miatt nem marad el egyetlen program sem Alsóörsön.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!