Kultúra

2010.10.01. 19:31

Megújult a közös iskola

Dabronc - Egy hete adtuk hírül, hogy több mint 238 millió forintból újították fel a Fekete István Általános Iskolát. Akkor a gógánfai, csütörtökön a dabronci épületet adták át hivatalosan.

Szijártó János

Gógánfa és Dabronc nyolc önkormányzattal közös fenntartásban látja el a közoktatást. Amint az Simon Lajos polgármester beszédében elhangzott, a fejlesztés alapkövét tavaly rakták le. A munkálatokhoz 214 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Közép-dunántúli Operatív Program által a két falu, a mintegy 24 millió forint önrész vállalása mellett. A 238 millió forintos fejlesztési keret közel felét használták fel a dabronci létesítményben.

Megújultak a tantermek, kicserélték a burkolatot, a nyílászárókat, átépítették a szociális helyiségeket, megvalósult a komplex akadálymentesítés és személyi felvonót is kialakítottak. Az elektromos hálózat teljes egészében megújult.

A polgármester beszéde után Lasztovicza Jenő, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Pál Béla, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács volt elnöke gratulált a megújult intézményhez. Végül Fodor János plébános áldotta meg az épületet, Kovács József igazgató pedig szimbolikusan átvette a polgármestertől az iskola kulcsát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!