A Bodrogi

Bár a családi tradíció a tanárkodás, pályáját mégis néptáncosként, szólótáncosként kezdte a SZOT együttesnél. Ezt követően jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Innen egyenes út vezetett a drámai, később a komikus szerepekhez, a népszerűséghez. Bodrogi Gyula a közelmúltban a Petőfi Asztaltársaság meghívására látogatott el gyermekkora színhelyére, Pápára. Beszélgetős estjét megelőzően a színházépület egyik öltözőjében kaptam tőle lehetőséget egy rövid interjúra.

- A Nemzet Színészeként, számos elismeréssel, köztük a Kossuth-díjjal a birtokában mivel foglalkozik ma az örökifjú, hetvenhét éves Bodrogi Gyula?

- Most éppen a Nemzeti Színházban és a József Attila Színházban játszom. A Nemzetiben néhány darabban, a József Attilában pedig Voith Ágival szerepelünk egy közös, önálló műsorban. Szóval „csináljuk” a szakmát, nem unatkozom.

- Ön Pápán volt gyermek. Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?
 
- Gyerekkoromban a Vaszari úton laktunk, apám a repülőtéren dolgozott. A kertünk végében volt a vasút. Ezt ki is használtuk, hiszen az egyik kedvenc játékunk az volt, hogy a sínek melletti kis kövekkel dobáltuk egymást. Pápai gyerekként egyébként itt, a városban szerepeltem először színpadon, harmadikos koromban, kilenc évesen. Valami rettenetes, háborús darab ment a színházban, és gyerekszínészt kerestek hozzá. Bejöttek az iskolában, körülnéztek, majd rám mutattak, és azt mondták, hogy az a gyerek kellene. Így aztán bejártam a próbákra. Egy könnyes jelenetre emlékszem a darabból: a színpadi apám, aki a fronton elesett, hazaküldte a kardját, és én azzal a kezemben imádkoztam a Szűz Máriához, hogy megbosszulom ezt a szörnyű helyzetet. Mindenki sírt a nézőtéren. A második előadáson,  középen ültek a szüleim, mondtam-mondtam a szöveget, és amikor lenéztem rájuk, láttam, hogy ők is sírnak. Erre odaintettem nekik, hogy nem kell ám komolyan venni, mert ez csak egy szerep. Hát mit mondjak, ettől a kis közjátéktól természetesen a nézőtér hangulata is megváltozott - nevet a régi emlék felidézésekor Bodrogi.

- A Vuk kárörvendő, pórul járt varjúja, Süsü, a sárkány, a Csőrmester, és számos más figura hangján szólalt meg rajz- és bábfilmekben. Komoly munkának tekintette a szinkront?

- Nagyon sok ilyet csináltunk a televízió részére, vagy mozifilmekhez. Aztán következtek a rajzfilmek, bábfilmek, amiket először rádiójátékként, majd filmként készítettünk el. Ehhez adtuk a hangunkat.  Nagyon élvezetes volt a munka, különösen a Süsü. Legalább olyan jó szívvel gondolok rá vissza, mint bármelyik drámai szerepemre.

- Számos színházi nagyság, kolléga kísérte pályáját. Kik azok, akikre szívesen emlékezik?

- Sok nagy színészegyéniség hatott rám, különösen a pályám elején játszhattam színészóriásokkal. Tanárom volt Básti Lajos és Gellért Endre, aztán az 1956-os „rendetlenkedések” miatt kerültünk a József Attila Színházba Sinkovits Imrével, Darvas Ivánnal, Mádi Szabó Gáborral, Ráday Imrével, Komlós Jucival, Gobbi Hildával, Szabó Ernővel és a többiekkel. Őket mintegy deportálták Angyalföldre, a közönség, és az én szerencsémre. Amikor ott fiatal színészként bekerültem egy olyan darabba, ahol ők szerepeltek, nekem szinte nem is kellett játszanom, ők mindent megoldottak. Én voltam az üdvöske - mosolyog a Nemzet Színésze, aki azt is elárulja, nem volt egyszerű a sikerhez vezető út. Egyrészt egyéniségéből, másrészt fiatalságából adódóan a főiskolán mindig kész volt arra, hogy „megcsinálja a balhét”. - Benne voltam mindenben, sőt, sok csínynek én voltam az értelmi szerzője is. Tizenhét fegyelmim volt, végül kirúgtak, majd visszavettek, úgy látszik, mégis láttak bennem fantáziát - meséli derűsen.

- Kikerülhetetlen kérdés a szenvedély, a vadászat. Úgy tudom, hogy ma már inkább a természet szeretete az, ami foglalkoztatja.

- Vadásszá is itt, Pápán váltam. A vadásztársaság elnöke Nagy Imre volt, aki a Fecske utcában lakott. A vadászatban számomra sohasem a vad elejtése volt a legérdekesebb tevékenység. Persze fontos dolog, különösen a hús szempontjából, de nem az a lényeg, hogy ennyi vagy annyi vadat kell elejteni. A vadászat ott kezdődik, amikor az ember otthon elkezdi összerakni a vadászruháit, a távcsövet, a fegyvert, aztán kimegy a területre, ott körülnéz, megcsodálja a naplementét, vagy éppen a napfelkeltét. És ha véletlenül úgy adódik, hogy arra jön egy szerencsétlen áldozat, akkor azt sajnos leteríti. De hát ez másként nem megy, másképpen nem lesz vadpörkölt, ami szintén nem elhanyagolható szempont - foglalja össze álláspontját, amivel kapcsolatban azt is tudni kell, hogy a színész első könyve izgalmas kirándulás a vadászat és a vadételek készítésének világába.

- Mi történt a kilencvenes években fellángolt „politikaim ambíciókkal? Az SZCSP az akkori helyzetben kérdés volt, vagy válasz?

- Természetesen az utóbbi. A rendszerváltozás után minden bokorban született egy párt. Én akkor a Vidám Színpad igazgatója voltam, és kitaláltam magamnak a Színes Csokornyakkendősök Pártját. Indulónk is volt, és a „jólét-jó lét!” volt a programunk. Mert ugye azt tudjuk, hogy jó lé nélkül nincs jólét. Akkor mindenki utált mindenkit, mi meg azt akartuk, hogy mindenki mindenkit szeressen. Aztán rettenetes helyzet alakult ki, mert annyian jelentkeztek, annyi levelet, telefont kaptam olyanoktól, akik be akartak lépni a pártba, hogy komolyan megijedtem, és gyorsan abbahagytam. Mert ugye, a régi vicc szerint is, mi lesz, ha győzünk? Reggeltől estig a Parlamentben ülhettem volna - nevet jóízűen. Időm lejárt, vendéglátói hívják. Pedig még nem is beszélgettünk a Hattyúdalról, Só Mihályról, a Kaviárról, a Szomorú vasárnapról, meg a többi legendás alakításról.  No, majd legközelebb.

Bodrogi Gyula 1934-ben született Budapesten. Színészi diplomáját 1958-ban kapta meg. 1982-ig a József Attila Színház tagja volt. 1975 óta tanítja a fiatal színésztehetségeket. Közel húsz évig volt a Vidám Színpad művészeti igazgatója, rendezője. 2002-ben örökös taggá választották. 2003-tól a Nemzeti Színház művésze. Kétszer kapta meg a JászaiMari-díjat, érdemes, kiváló művész, örökös tag a Halhatatlanok Társulatában. 2005-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd négy évvel ezelőtt a Nemzet Színészévé választották.