Kultúra

2011.12.15. 14:28

Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat

Hét tudóst tüntettek ki Gábor Dénes-díjjal csütörtökön az Országgyűlés Főrendiházi termében, az elismerésekkel a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket díjazták.

MTI

Gábor Dénes-díjat kapott Harsányi Gábor villamosmérnök, Imre Sándor villamosmérnök, Jereb László villamosmérnök, Losonczi Áron okleveles építészmérnök, Matuz János agrármérnök, Molnár József villamosmérnök és Simig Gyula vegyészmérnök. Gábor Dénes-életműdíjban részesült Szántay Csaba vegyészmérnök.
   
Kövér László az Országgyűlés elnöke ünnepi beszédében kiemelte: "egy 21. századi kormányzatnak meg kell értenie a tudomány munkáját, megfelelő hátteret kell számára biztosítania, esélyt kell előtte feltárnia. A gazdaságpolitikában nagyobb súlyt kell kapnia az innovációnak... Nem csak a kutatóknak van szükségük támogatókra, hanem az államnak is az innovációs technológiákra" - hangoztatta Kövér László.
   
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter arról beszélt, hogy "mindenki azokra figyel, akik az ismeretlen tartományokat kutatják. Be kell fektetnünk a jövőbe, bátorítanunk és ösztönöznünk kell a tudósokat, hogy keressenek és találjanak új megoldásokat". Hangsúlyozta: "A Gábor Dénes díj erőt és bátorságot ad a fiataloknak a nagy elődök követésére. Ma olyan tudósokat díjazunk, akik folytatói a Gábor Dénes-i életpályának".
   
Jamrik Péter, a Novofer elnök vezérigazgatója beszédében az értékvezérelt társadalom fontosságára mutatott rá. "A tudomány, az innováció és a magas szintű oktatás értékvezérelt elismertetése áll a díj központjában. Ha az ifjúság számára nem tesszük értékessé a jövőt, ha nem állítunk pozitív példákat elértéktelenedik a társadalom. A Gábor Dénes-i üzenet ezt tartalmazza és ez az alapítvány hitvallása is" - hangoztatta.
   
Harsányi Gábor villamosmérnököt a mikroáramköri megbízhatósági vizsgálatokkal, az elektrokémiai migrációval kapcsolatos alapkutatási eredményeiért, valamint a publikációs és oktatási-kutatási-innovációs kompetenciák kialakításáért tüntették ki.
   
Imre Sándor villamosmérnök, a műszaki tudományok doktora, a mobil és vezeték nélküli infokommunikáció, valamint a kvantummechanikai elvekre épülő távközlési és informatika terén folytatott, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert felsőoktatási és iskolateremtő munkásságáért, kutatási és műszaki fejlesztési projektek irányításában és megvalósításában nyújtott eredményeiért ismerték el.
   
Jereb László villamosmérnök, az MTA doktora, a hálózatfejlesztési stratégiai döntések megalapozását segítő, tervezést és megbízhatósági elemzést támogató modellezési módszerek kidolgozásáért, e feladatok megoldására alkalmas szoftverrendszerek kifejlesztésében vállalt közreműködéséért, és meghatározó jellegű oktatói tevékenységéért kapta a díjat.
   
Losonczi Áron okleveles építészmérnök a tudományt és a művészetet sikeresen összekapcsoló, az építészet alakulását döntően befolyásolni képes, különleges hatású, iparilag is gazdaságosan gyártható fényáteresztő beton létrehozása és továbbfejlesztése során végzett alkotó tevékenységéért díjazták.
   
Matuz János agrármérnök, mezőgazdasági genetikus szakmérnök a hazai növénynemesítés, a gabonafélék, különösen az aestivum és durum búzák nemesítése terén társnemesítőként elért eredményeiért kapta az elismerést.
   
Molnár József villamosmérnök, a műszaki tudományok kandidátusa a nukleáris elektronikában, az orvosi képalkotó eszközökben alkalmazható, nemzetközi szinten is elismert új generációs detektorok kifejlesztését segítő, szabadalmakkal fémjelzett alkotó közreműködéséért, a CERN-ben végzett kutatás-fejlesztési feladatok sikeres megoldásáért, a miniPET-II kamera megépítését megalapozó tudományos és műszaki eredmények létrehozásában vállalt szerepéért részesült az elismerésben.
   
Simig Gyula vegyészmérnököt, a kémiai tudomány doktorát az originális gyógyszerkutatásban, a hiánypótló generikus termékportfólió gazdagításában, új, hatékony és környezetbarát kémiai gyártó eljárások kidolgozásában, az ehhez kapcsolódó közel kétszáz szabadalom kidolgozásában való alkotó közreműködéséért jutalmazták a díjjal.
   
Gábor Dénes-életműdíjban részesült Szántay Csaba vegyészmérnök, akadémikus az értékes biológiai tulajdonságokkal rendelkező természetes szerves anyagok szerkezet-felderítése és szintézise során elért eredményeiért, az anyarozs ergot alkaloidjai, a női emlőrák ellen leginkább alkalmazott taxol, a Cavinton szintézise és nagyipari szintézisének kidolgozása terén született találmányok kidolgozásában való alkotó közreműködéséért, az emberi szervezetben fontos szerepet játszó prosztanoidok, valamint a környezetbarát növényvédőszerek csoportjába tartozó rovarhormonok (feromonok) kémiájának tanulmányozása során elért eredményeiért, és kiemelkedően magas számú és színvonalú publikációs tevékenységéért kapta a díjat.
   
In Memoriam Gábor Dénes oklevelet kapott Garay Tóth János, a Novofer Alapítvány korábbi kuratóriumi elnöke. Áldozatos munkája hozzájárult az alapítványi célok valóra váltásához, a hazai és nemzetközi Gábor Dénes-díj presztízsének növeléséhez, az alapítvány eredményes működéséhez.
   
In Memoriam díjat kapott Németh József címzetes egyetemi tanár, technikatörténész, a Gábor Dénes-i örökség ápolását segítő több évtizedes tevékenységéért.
   
A BME gazdaságtudományi Egyetem és a Novofer által alapított Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíjat Török Gergely Tihamér hallgató kapta a "Vegyes szemösszetételű folyómeder morfodinamikájának numerikus vizsgálata" tárgyú tudományos diákköri munkája további ösztönzéséért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!