Kultúra

2012.07.19. 19:57

Nagy siker, sok néző Balatonfüreden

Balatonfüred - A jubileumhoz méltóan sikeres volt a tizedik alkalommal megrendezett Balatonfüredi Művészeti Fesztivál - összegzi az eredményeket a program főszervezője, Kéri Kitty, a Kisfaludy Színház igazgatója.

Győrffy Árpád

A város önkormányzatával közösen szervezett tíznapos program minden korábbinál színesebb próbált lenni műfajokban és fellépőkben egyaránt.

- Több ezer nézőnk volt összesen. A nagy érdeklődés a műfajoktól függetlenül egyaránt szólt a belépődíjas és az ingyenesen látogatható programoknak. Igyekeztünk a máshol megszokottnál jóval alacsonyabb díjakat kérni. Ebben segített bennünket a Nemzeti Kulturális Alap 12 millió forintos pályázati támogatása és a Paksi Atomerőmű már hagyományosnak mondható segítsége.

Igaz, nem minden úgy alakult, ahogy várták, például Udvaros Dorottya, Dés László, Cserhalmi György koncertjére a reméltnél kevesebben voltak kíváncsiak.

- Amikor a rendezvény napját leegyeztettük, még nem tudtuk, hogy ütközni fog az Eb-döntővel. Próbáltuk azzal javítani a helyzetet, hogy viszonylag korán, este hét órakor kezdtünk. Ráadásul ellenünk szólt a 40 fokos kánikula is.

Kéri Kitty az érdeklődés oldaláról a kellemes meglepetések között említi a Papsoka-templomromnál megrendezett Jeanne d'Arc-előadást és a Vaszary-villában tartott Horváth Kornél Extra-koncertet. Abban bízik, hogy hasonló fogadtatásra talál majd a pénteken kezdődő FüredJam fesztivál is.

- Széles körű tájékozódás után arra a következtetésre jutottunk, hogy igény van egy olyan könnyűzenei fesztiválra, ami mind a zenében, mind a rendezés körülményeiben minőséget kínál. Ugyanakkor arra is törekedtünk, hogy a zenei "mindenevők" és akár a csak egyes irányzatokat - például a skat, reggae-t vagy a bluest - kedvelők is megtalálják a kedvenceiket itt, Balatonfüreden a konferencia- és sportközpont szabadtéri színpadán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!