Stigmákat könnyű rásütni az emberre

– A Karinthy Színház előadásával Bujtor Judit meghívására érkezett Tihanyba?

– Judittal és Istvánnal is jó barátságban voltunk, négy éve emlékezetes napot töltöttünk itt. Pista helyes volt, csónakázni vitt minket, édesen bánt a kisfiammal. Amikor ennek az előadásnak a bemutatójára készültünk, azt gondoltam, jó volna nyáron előadni, és elsőként Judit jutott eszembe.

– A darab ősbemutató.

– Annyiban, hogy ezt a változatot ebben a formában még sehol nem adták elő. Hunyady Sándor drámája, a film, a dalok; kicsit átformáltam a darabot. Szeretem a történetet, mert miközben mulatságos, keserédes, szomorú dologról szól, a megélhetésről és az állásféltésről.

– Ennyiben mai a történet.

– A magyar drámairodalom huszadik százada mind mai. Amikor elolvastam a könyvet, azt éreztem, az eset szociológiai leírása jól illik a mai Budapestre. Márai, Hunyady, Bródy, Molnár Ferenc egyetemes írók, nem aktuálpolitizáltak.

– Bajor Imrével gyakran dolgozik együtt.

– Harminc esztendeje „össze vagyunk nőve”, szeretem őt, eredeti személyiségnek és nagyon jó színésznek tartom. Állandóan szorgalmazom, hogy lépjen színpadra. Ha rajta múlik, hakniból meg televíziózásból eléldegélne, de ez marhaság, mert ő egy unikális színész, ráadásul a közönség szereti. Itt most nem a jópofa Bajor Imrét, hanem az elesett kisembert kell eljátszania, ez neki külön próbatétel,  de fantasztikusan megoldotta. Igazi nagy egyéniség.

– A többi színészt mi alapján választja?

– Nagyon szeretek az én „szeretteimmel” együtt dolgozni. Nekem fontos, hogy akikkel együtt vagyunk kéthárom hónapig, azokkal harmonikus és bensőséges legyen a viszony. Vannak, akiket a Mikroszkópról, mást Nyíregyházáról vagy Kaposvárról ismerek, Árpa Attilát a Heti hetesből, ott volt producer. Összegyűjtöm a saját „kádereimet”. Szívesen dolgozom azokkal a színészekkel, akiket már megismertem. Olyanokkal is, akiket még nem ismerek, mert az is egy kaland, de a Karinthy Színház olyan kicsi, belterjes, családias, lényeges, hogy a körülmények, az emberi kondíciók adottak legyenek.

– A Heti hetes televíziós műsort említette. Sokan onnan ismerik önt úgy, mint „megmondó embert”.

– Elég nagy baj nekem, hogy onnan ismernek. Úgy ismernek, hogy én voltam Orbán első kormányzásának az egyik jeles kritikusa, de azt elfelejtették, hogy utána Medgyessynek és Gyurcsánynak is kritikusa voltam, és azért jöttem el, mert azt ott már nem lehetett folytatni. A stigmák rajta vannak az emberen. Én állítólag a balliberális oldal szekértolója vagyok, ami azért érdekes, mert akkor nyolc év alatt legalább valamilyen plecsnit kellett volna már kapnom tőlük. De én nagyon büszkén mondom, hogy rólam a Népszabadság ugyanolyan hangnemben ír, mint a Magyar Nemzet vagy az Élet és Irodalom. Ez az én pedigrém, hogy fel szoktam bosszantani a baloldalt és a jobboldalt is. Bosszankodjanak, annyi baj legyen.

– Milyen feladatok várják?

– Nem panaszkodhatom, dolgozom, Komáromban, Kecskeméten fogok rendezni. Minden másra nemet mondtam, ennél többre nem is vágyom, mert otthon is szeretnék lenni. Írogatok, megjelent egy könyvem, húsz év mindenfajta cikke, naplójegyzete, szatírája. Most is írok egy történetet, félkész állapotban van, negyvenöt éves színházi élményeim feldolgozása. Egyszer szeretném megírni mindazokat a nőket, akikkel dolgom volt. Van három gyerekem, egy tizenhat éves fiam, aki Pécsre megy a művészképzőbe. Nincs nekem semmi bajom, boldog pályát futottam be, szinte mindent csináltam és mindent megcsináltam, amit akartam.

– Ez elégedetten hangzik.

– Abszolút. Azt fájlalom, hogy nemcsak most, de a húsz év alatt nagyon sok értékes, tehetséges ember és helyzet veszett el, mert minden, a színházi világ is átpolitizált. Ha a baloldal jön, a balosok, ha a jobboldal, akkor a jobbosok kerülnek előtérbe: az én cimborám, az én kutyám kölyke, a te cimborád, a te kutyád kölyke. A középszerűek túlnyomó többségben helyzetbe kerülnek vagy az egyik négy évben, vagy a másik négy évben. Márpedig a közönség kegyetlen, nem nézi, hogy jobboldali vagy baloldali valaki. Tőlem azt kérdezték: elmész egy jobboldali színházba rendezni? Miért? – kérdeztem vissza. A közönség jobboldali? Engem érdekelt valaha, ki az igazgató? Akkor a kommunizmusban a lábam be nem tettem volna egy színházba, ha azt néztem volna, ki az igazgató. Kit érdekel, ki az igazgató? Az a fontos, milyenek a kondíciók, mi a szereposztás, és hogy a közönség jó előadást vár.

Modernebb a zakós Hamlet-előadás?

Azt szoktam mondani, engem nem érdekel az ember a világban, mert akkor mindig a hatalomról beszélünk, a hatalom pedig mocskos, aljas. Engem sokkal jobban érdekel az emberben a világ. Abban benne van minden. Szép Ernő Vőlegényében egy szó nincs arról, hogy mikor játszódik, és mégis tudom, mégis mai. Azt nem értem, mitől modernebb egy előadás, hogyha Hamlet zakóban van, de vannak, akik ezt így gondolják.