Oliver! - sikerre ítélt darab

A színpadkép- és jelmeztervező, Kentaur fontos alkotótársa a rendezőnek. Olyan súlyosan realista, fekete,  komor bérházakat, félelmetesen nagy, zárt kapukat állít a színre, amelyek egyből föl tudják idézni Dickens regénye légkörét, a viktoriánus korabeli Londont, ahol az ember, test és lélek aprópénzt érő fogyó áru csupán. Egy rémdráma kellékei, korabeli rajzokon, metszeteken, de a nyóckerben is látni hasonlót. Szinte érezni a nyomor szagát. A meredeken emelkedő színpadtér még inkább a szereplők és a néző fölé emeli ezt a rémesen barátságtalan világot sötét ablakaival, vashidaival és szűk bérházudvaraival. Ez a kis térmanipuláció, a ferde sík ugyanakkor segít teljes mélységében áttekinthetővé tenni a színpadot. Merthogy az egész tér  játszik. A filmforgatókönyvszerű gyorsasággal váltakozó helyszíneket precízen működő masinériával, síneken gördülő, horizontálisan és vertikálisan mozgó, megnyíló és bezáródó falakkal, illetve festői fényeffektusokkal oldja meg Kentaur. Az is filmszerű, ahogyan a sötét térre vetített Oliver! felirattal kezdődik a játék.
 
A díszlet térélményét növeli, hogy kevés, de válogatott kelléket használ a tervező: a dologházban üres fémtányérok a gyereksereg kezében, koporsó Oliver első munkahelyén, otthonosan felaggatott, száradó rongyok és kincsesláda a koldustanyán stb. A jelmezek úgyszintén karakteresek, ugyanakkor rekonstruálják a kort, amelyben a történet játszódik.

Az előadást nézve egyértelmű, Kőrösi Csaba jutalomjátéka a darab. Görnyedt hátú, kapzsi gonosz, akinek a kincsesládája körül forognak a gondolatai. Megmenti ugyan a hozzá kerülő  gyerekeket a pillanatnyi éhhaláltól, ám közben örökre elcseszi az életüket. Mégsem gyűlöletes figura, nem lehet haragudni rá, mert a lelke mélyén ő is naivan, odaadóan gyermek. Megszállott. Kicsit groteszk, kicsit önironikus, teljesen elvarázsolt, szórakoztató alakítás. Több, mint amennyi egy ilyen zenés darabban elvárható.

Ez a megjegyzés csak arra vonatkozik, hogy a zenés darabokban nem szokás sokrétű lélekábrázolást keresni. A zenés színház ugyanakkor mindentudó színészeket kíván, akik éppolyan jól énekelnek, mint táncolnak, sőt mágusok, mert alig pár szóval és néhány dallal kell karaktert formálniuk.
 
Hogy ez a kissé érzelgős történet tisztán fénylik fel a színpadon, a gyerekek frissességének és a rendező mesterségbeli tudásának köszönhető, Nagy Viktor magabiztosan vezeti őket.  Oliver a bemutató utáni szombat este, amikor én láttam, Patkós Márton szárnyaló énekhangján szólalt meg. A bemutatón Arbas Socias Carlos alakította a címszerepet, ahogy hírlik,  kicsit csibészesebb módon, de ugyanilyen természetességgel. Koldusbarátja, Dörzsölt is kettős szereposztásban került színre, Dani Mátyás  Pató Bálint Gábor kiváló alakításában. A gyerekek prímán összedolgoznak a   rutinos felnőttekkel. Egész alkatával, szép énekhangjával belénk ivódik Halas Adelaida az Oliverért magát feláldozó lány, Nancy szerepében. Egész sorsot képes felidézni néhány mozdulattal.  A többiek is - Szeles József, Oszvald Balázs, Keresztes Gábor, Csarnóy Zsuzsanna, Molnár Erik, Módri Györgyi, Dobra Mária,  Máté P. Gábor - mind a helyükön vannak.   Jól szól a zenekar. Gyenes Ildikó koreográfiája szakmailag  pontos és kimunkált.

Bár a musicallel szemben fenntartásaim vannak,  éppen a felszínessége miatt, de meg kell hagyni, minden elképzelhető színpadi rafinériával megvalósított, látványos, profi munka a veszprémi Oliver!  Olyan színház, ahol sírni és nevetni lehet. Sikerre van ítélve. 

Charles Dickens regénye, illetve a Lionel Bart-féle Oliver! klasszikus darab.  1969-ben a filmmusical bezsebelt egy csomó Oscart, köztük a legjobb rendezésért (Carol Reed) és a legjobb eredeti filmzenéért (Johnny Green). A történetben az árva és ártatlan 9 éves Twist Olivér alvilági bandák bűvkörébe kerül, majd összetalálkozik egy férfival, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a fiút megmentse a teljes lecsúszástól és otthont találjon neki. A sztorit a film szinte kizárólag dallal és tánccal mondja el.  Ahogyan most a színház is.