Kultúra

2013.12.13. 19:20

Két évtized Ács Annával

Veszprém - Az idén 110 éves Laczkó Dezső Múzeum történetét dolgozza fel a 2013-14-es Múzeumi Szabadegyetem. A szervezők, az intézményben korábban dolgozó, kiemelkedő munkát végző kollégákat kérték fel előadónak

Munkatársunktól

Az év utolsó találkozóján dr. Ács Anna néprajzkutató, irodalmi muzeológus lépett a közönség elé. Egy kis asztalon könyvek, fotók, az ünnep közeledtére tekintettel szaloncukor volt, az előadást vetített képekkel is kísérte, a legnagyobb élmény mégis maga Anna volt, aki a múzeummal való két évtizedes kapcsolatát sodró lendülettel, a hallgatóságot beavatva foglalta össze.

Úgy telt el egy óra, hogy hiányérzet maradt az emberben: jó lett volna még többet hallani a rengeteg személyes élményből! Bevallja vagy nem, kiderült, hogy Anna boldog ember; eddigi életében azzal foglalkozhatott, amit szeret. Veszprém megyében született, Noszlopon. Pápán járt középiskolába, és már akkori diákévei alatt elfoglalta a szívét a helytörténet, az irodalom, idejét pedig szívesen töltötte kutatással, földrajzi nevek gyűjtésével, múzeumokkal ismerkedett.

A két évtized, ami a Laczkó Dezső Múzeumhoz kötötte, más szempontból is szerencsés volt: kiváló szakemberektől kapott útmutatást, dolgozhatott velük együtt, akár múzeumi épületek felújításáról, új bemutatók, rendezvények szervezéséről volt szó, vagy ha azért kellett harcolni, hogy az aktuális néprajzi témáról több kerülhessen be egy kiadványba. Hiszen nagyon szereti a szakmáját, a kollégáit és a közönséget, akiknek szóltak az erőfeszítések.

Megint kiderült, mi mindent köszönhetünk azoknak, akiket hosszabb-rövidebb időre összekötött, összeköt a Laczkó Dezső Múzeum. A jó érzés sajnos nem maradéktalan. Kilépve az épületből balra kell nézni, mert mégis igaz: tíz éven belül másodszor is felgyújtották a Bakonyi Házat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!