Kultúra

2014.01.02. 16:10

Orgonás évköszöntő

Tihany - Nagy sikerű orgonakoncerttel köszöntötték az idén is az évet a Tihanyi Bencés Apátság templomában.

A hagyományos hangversenyen Mali Katalin orgonaművész, a templom orgonistája lépett fel több közreműködővel. A templom padjait és a pótszékeket is megtöltő hallgatóságot Csizmazia Búlcsu, az apátság munkatársa köszöntötte, aki részletesen szólt az előadókról, az elhangzó darabokról és azok szerzőiről.

Mali Katalin az idén is Pikéthy Tibor Improvisatio a Himnusz fölött című darabjával indította a műsort. A zene az Erkel féle mű alapjait megtartva, de az énekelhetőség miatt szükséges kötöttségektől szabadulva sokkal plasztikusabban jelenítette meg Kölcsey versben megfogalmazott érzelmeit.

Szokolay Sándor Alleluja című művével a december 8-án elhunyt szerzőre emlékeztek. A darabot a Bencés Apátsági Templom kórusa adta elő Varró Krisztina vezénylésével, Rábaközi Rita ének szólójával. Mali Katalin mellett Dénes Gabriella, a tihanyi iskola új fuvola tanára működött közre.

Fotó: Győrffy Árpád

A folytatásban Mali Katalin három Bach-darabot játszott, Dénes Gabriella pedig Telemann Fantázia című művét adta elő. Ezt Marcel Dupre rendkívüli virtuózitást igényló G-moll preludium és fuga című darabja követte Mali Katalin játékával, majd Dénes Gabriellával közösen Bach A-moll fuvolaversenyények két tételét játszották. A tervezett programot Dupre egykori tanárának, Charles-Marie Widornak F-dúr toccatája zárta, ugyancsak látványosan bemutatva az orgona és az orgonista képességeit.

A két művész többszöri visszatapsolása után kedves lezárása volt a koncertnek a ráadásként előadott Vivaldi darab. A négy évszakból A tél című rész Largo tétele fuvolával és orgonával előadva is gyönyörűen érzékeltette a meleg szoba kellemes hangulatát a kinti hidegebb világgal szemben.

A 82 éves korábban elhunyt Szokolay Sándor alakját Korzenszky Richárd OSB perjel idézte meg harminc éven át tartó szoros barátságuk révén. Az apátság vezetője elmondta azt az imát is, amivel a Kossuth-díjas zeneszerzőt december 21-én a soproni temetésén búcsúztatta. Felidézte azt is, amikor a már ugyancsak elhunyt Udvardi Erzsébetet köszöntötték 80. születésnapján, és az apátsági templom kórusát Szokolay Sándor vezényelte, a már szintén elhunyt Nagy Gáspár versére írt saját művének előadásánál. Akik az igazságra tanítottak sokakat, tündökölni fognak, miként a csillagok mondta a perjel a Bibliát idézve.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!