Kultúra

2014.04.03. 10:05

Alternatív színházi élmény - Új értelmezésben a Bűn és bűnhődés

Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy a színházak közötti kategorizálás teljesen fölösleges. Csak jó és rossz színház létezik. Mégis, formanyelvének különbözősége miatt külön kell említenünk az alternatív színházat.

Nagy Imre

Tény, hogy formabontó szándéka, kísérletező kedve a hetvenes évek végétől sikerrel formálta át a színházi világot.

Aki az alternatív szót meghallja, hajlandó valami elvont, varázslós, értelmetlennek tűnő, első látásra nehezen felfogható és általánosságban kamara jellegű bemutatóra gondolni. Nyilván nem erről van szó, sokkal inkább arról, hogy ezek a színházi törekvések más hatásokkal operálva, más eszközrendszert alkalmazva igyekeznek elérni a kívánt hatást. Egy-egy amatőr (és ebben a tekintetben nincs éles elválasztó vonal a profiktól) előadás után érdemes azon is elgondolkodni, hány réteg felpakolására, vagy éppen lehámozására képesek az úgynevezett alternatívok. Minderre azért is sor kerülhet, mert egyre népszerűbben a kísérletező kedvű amatőr csoportok. Pápán ilyen a Teleszterion Színházi Műhely, akik a közelmúltban ismét bemutatták a celldömölki Soltis Lajos Színházzal közös produkciójukat, a Bűn és bűnhődést. A rendező, Komáromi Sándor, aki maga is szereplője volt az előadásnak, feltárva Raszkolnyikov konfliktusát, máshova helyezte a hangsúlyt. Így kapott újabb értelmezést az amúgy nehezen emészthető Dosztojevszkij-mű, az eszmeregény.

A Teleszterion Színházi Műhely és a Soltis Lajos Színház közös produkciója igazi közönségsiker (Fotó: Nagy Imre)

Az első vonalat, aminek alapkérdése, hogy Raszkolnyikov beismeri-e bűnösségét, vagy megmarad abban a hitben, hogy a társadalom szempontjából helyesen cselekedett, amikor megölte az élősködő öregasszonyt második-harmadik szint is követi. Együtt kell szenvednünk a főhőssel, miközben megtanuljuk megvetni a képmutatást. A színészek által nyújtott teljesítmény is elképesztő: pontos, rendkívüli koncentrációjú játékuk igazi színházi élmény. A feszes, pörgő párbeszédek, Lázár meséje, Isten kivonulása a nézőtérről – kell, hogy lélegzetvisszafojtva figyeljünk, mert lemaradunk egy-egy fontos részletről.

A díszlet „szegényessége” is nagy ötlet, a szekrények határolta terek különös atmoszférát teremtenek. Élvezetes, hol megrázó, hol kacagtató az előadás, ezt nem lehet egy hazafelé úton feldolgozni. Ehhez idő kell, és nem is kevés.

 

A bűntudat és az ártatlanság csatája

A lélektani dráma a szemünk előtt zajlik (a nézők is a színpadon), és szembesülnünk kell rosszabbik énünkkel is, nem bújhatunk el gondolataink elől. Az ív rendkívül feszített, nem is lehet másként, hiszen egy többszáz oldalas műről van szó, ahol az időnek is rendkívüli jelentősége van. Lehetőségünk nyílik bepillantani a bibliai Lázár barlangjába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!