Alig múlt harminc, de a Magyar Rádió Kórusa karnagyának nevezik ki

Énektanár-karvezető szakon diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2003-ban, nyolc évvel később ott szerzett doktori fokozatot. Német állami ösztöndíjjal tanult Münchenben, 2008-ban a pekingi Központi Zeneakadémia vendégprofesszora volt egy szemeszteren át. A fiatal karvezetők nemzetközi versenyének közönségdíját 2007-ben nyerte el, ugyanakkor ő volt a legeredményesebb magyar versenyző. A debreceni Kodály Kórus karvezetője 2009 augusztusától. Sikeres hazai és külföldi koncertek után nyerte el a Kodály Kórus a Príma díjat.

A kislődi templom közelében ülünk le beszélgetni az emlékmű napsütötte lépcsőjére. Zoltán nagyon fiatal, megnyerő, mosolygós, és tele van energiával. Tudom, számára ritkaság az ilyen laza nap. Úgy rendesen minek kell beleférnie huszonnégy órába?

– Budapesten lakunk, de nap, mint nap Debrecenbe járok dolgozni. Kicsivel öt után felkelek, a legelső intercityvel indulok a munkahelyemre. Háztól házig ez napi három óra, de olyan élmény, ami megéri, többet talán nem is lehet kapni munka terén. Öt-hat óra, mire találkozom a családommal. Attól kezdve a gyerekeké az időm. Berci is még csak öt éves, Veronika három, az ikrek, Júlia és Boglárka másfél évesek. Este, amikor csendes a ház, előkészülök a másnapra, akkor lehet darabokat tanulni, levelezni. Minden másodpercet ki kell használni a napból, különösen most, hogy idén lesz a kétévente megrendezett Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny, aminek én vagyok a szakmai igazgatója. A világban Debrecen erről legalább annyira ismert, mint a virágkarneválról

Pad Zoltánnal Kislődön beszélgettünk, ahova háromhetente családostól visszatér. A szülőfalu a szakmai múltat is jelenti számára, hiszen tizenöt évesen itt kezdett kórust szervezni, próbálni (Fotó: Zwicker Tamás)

– Ön nagyon fiatal. Ha zenéről van szó, csak a komolyzene jöhet szóba?

– Azt tanultam, abban érzem jól magam, de most a világban érzékelhető egy nyitás a filmzene irányába. A Kodály Kórustól sem idegen ez az irányzat, részesei vagyunk egy európai koncertútnak. Párizs, Berlin, Zürich, Prága voltak az eddigi helyszínek. A kórus betanítása az én feladatom, és Ennio Morricone a karnagy. Mivel a mester már 85 éves, nem tervezhetők sűrűn az állomások.

– Hogyan jön létre egy ilyen együttműködés?

– A zenei világ elég kicsi, elterjed a minőség híre, és jön a felkérés. Ugyanígy volt a katari szereplésünkkel is, ott az ország első operáját mi adtuk elő, Verdi Aidájából.

– Beszéljünk kicsit a külsőségekről! Láttam karmestert fekete garbóban vezényelni, mást pedig frakkban. Szabad a választás, vagy vannak előírások?

– Amikor a Művészetek Palotájában vezényeltem, szmokingot viseltem, ha a zenekar élén állok, frakkot veszek, de például egy kortárs képtár kiállítás megnyitójához elképzelhető a lazaság. Ha klasszikus zenéről van szó, vagy a Kodály Kórusról, szinte kötelező az elegancia, de ha csak betanítom a darabot, és a végén én is bemegyek meghajolni, akkor is sötét öltöny, világos ing, nyakkendő a szokásos öltözék. Egyébként is az ember egyénisége tükröződik abban, amit csinál.

– Mi a helyzet a karmesteri pálcával? Abban van kedvenc?

– Liszt Ferencnek például volt egy vastag ezüst karmesteri pálcája. Ajándékba kapta, szinte lehetetlen volt vele dolgozni. Az enyém sokkal praktikusabb, Münchenben vettem a tanulmányaim alatt. Szeretem, ha a súlyviszonyok rendben vannak. Ez a pálca ilyen, de nem használom mindig; a kórust, Handelt, Bachot pálca nélkül vezénylem, Verdit, a romantikus műveket pálcával.

– Szülőfalujában, Kislődön beszélgetünk, ahova háromhetente családostól visszatér. Mit jelent önnek ez a szép vidék?

– Szakmai múltat is, tíz évig itt is dolgoztam. Tizenöt évesen kezdtem kórust szervezni, próbálni. Nem csak velük nőttem fel, de eredményeink is voltak. Bonyhádon, a német nemzetiségi kórusok országos versenyén első helyezettek lettünk. Velük tanultam a legtöbbet a kórusról. Szép élményünk volt, amikor a Kislődön tartott polgári esküvőnkön meglepetésként megjelent a teljes kórus, és nekünk énekeltek.

– Ön szerint mi a Kodály-módszer lényege?

– Sokan azt hiszik, hogy a szolmizáció és a módszeresség. Szerintem is fontosak ezek, de csak eszközök. A lényeg az, hogy a zene szeretetét jó korán bele kell oltani a gyerekekbe, élvezhetően kapják meg a népzenei kincset és a klasszikus zenei hagyományokat. Ha látják, érzik milyen jó énekelni, az élmény egész életüket végigkíséri.