Kultúra

2014.06.17. 14:15

Regénybe foglalt lakhely

Veszprém - A Veszprémi Ünnepi Könyvhéten mutatták be Botár Attila, Időfoltok című regényét. Az erdélyi származású szerzővel Kilián László szerkesztő beszélgetett a Dubniczay-palotában.

Király Ferenc

Botár Attila 1944 tavaszán Székelyudvarhelyen született, s fél év múlva háborús menekültként jutott át hazánkba. Apja, Botár Béla költő és műfordító volt. Népművelés-könyvtár szakon diplomázott, dolgozott művelődési ház igazgatóként, főelőadóként, moziüzem-vezetőként, archívumkezelőként, korrektorként, kollégiumi nevelőtanárként és könyvtárosként. Jövőre lesz négy évtizede, hogy a királynék városában él. Első verseit a Jelenkor, az Életünk és a Kortárs közölte. A reflektorfényt kerülő, több kötetes költő Nagy Lajos- és Gyulai Pál-díjas.



Kilián László
először azt tudakolta, hogy beszélgetőpartnere költőként miért vállalkozott prózaírásra. Botár Attila elmesélte, valahol azt olvasta, hogy minden férfinak három feladata van az életben: egy bikát elejteni, egy fiút nemzeni és egy regényt írni. Legutóbbi kötete, a szintén a Művészetek Háza gondozásában megjelent Helyzet Izotópjai után egy veszprémi tárgyú könyvvel jelentkezett, ami nem csak a helybelieknek lehet érdekes. Úgy volt vele, majd' negyven évnyi veszprémi lét után regénybe foglalhatja lakhelyét. De az ott élők ne keressék magukat a műben, amiben kizárólag helyek ismerhetők fel.

Kilián László szerkesztő beszélgetett a Dubniczay-palotában Botár Attila első kötetes veszprémi íróval (Fotó: Penovác Károly)


Az írásban sok a bibliai és kereszténységre való utalás, amik összekapcsolódnak a szövegrészekkel. Közben több emberi kapcsolatot is próbálok ábrázolni, családit, szerelmit, barátit és munkahelyit is. Felfedezhetők otthonosságra utaló, illetve mesebeli elemek, csavarok, és problémákkal is foglalkozom, amikből okulni lehet és különböző embertípusok alakulnak ki mondta a szerző.

A regény térben és időben elkülönülő, hosszabb és rövidebb egységekből mozaikokból áll össze. Az est végén szó esett a szerényen, visszavonultan élő Botár Attila sajátos hangulatáról, rokonszenves komolyságáról és naivnak tűnő természetimádatáról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!