Kultúra

2014.11.25. 17:35

Régi mese új köntösben a Pannon Várszínházban

Bemutatta Szépek szépe című új gyermekelőadását a Pannon Várszínház kedden délelőtt. A mesejáték a Grimm-testvérek közismert művének Heltai Jenő-féle feldolgozása.

Marton Attila

A történet szerint Tulipán királyfinak egy napja maradt, hogy feleséget szerezzen magának, különben elveszítheti a trónt. Segítőivel, a varázslóval és Dömötör csatlóssal tervet eszelnek ki, s az események előrehaladtával a királyfi szerelemre lobban, Hamupipőke kezének elnyerése előtt azonban meg kell vívnia a szultánnal is.

– Az eredeti Heltai-mű rövidített és dramatizált változatát játsszuk, amit egy felvonásban tudunk színpadra állítani – közölte velünk Oravecz Edit rendező. A művész először rendezett kőszínházban, korábban iskolai ünnepségek előadásait tanította be középiskolásoknak. – A gyerekek nagyon szeretnek nevetni, szinte várják a poénokat – mondta az előadásba vegyülő komikus elemekről. Hozzátette, a veszprémi előadások mellett vasárnap a budapesti Erzsébet-ligeti Színházban is bemutatják a mesejátékot.

Szelle Dávid, a Tulipán királyfit játszó színész elmondta, a Hamupipőke meséből négy karakter – a lány mellett a két mostohatestvér és a királyfi – szerepel. Hozzátette, míg a Hamupipőkében a tündér keresztanya mozgatja a szálakat, itt egy varázsló kíséri el a lányt a bálba. A színész úgy vélte, egy mesejáték akkor sikeres igazán, ha a gyerekek az első pillanattól kezdve magukénak érzik az előadást. – A darabot modernebb köntösbe – jelmez, zenei betétek, táncok – bújtattuk, így könnyebben azonosulhatnak a karakterekkel a gyerekek – jegyezte meg.

Az előadásban Hamupipőkét a társulathoz nyáron érkezett színésznő, Pánics Lilla alakítja, a királyfi csatlósát, Dömötört Molnár Ervin, Abu-Mabu varázslót Farkas-Csányi Attila, Peták bárót Kiss T. István, a két mostohalányt Gfellner Fanni és Hercsik Rebeka játssza. A szultán szerepében Lenchés Márton, Szikora gróféban Punk Péter látható. A díszletet Kovács Yvette Alida, a jelmezeket Justin Júlia tervezte, a rendező munkáját Dudi Viktória segítette.