Kultúra

2015.03.15. 15:01

Bemutatták Koltay Gábor filmjét az egyetemen

Veszprém - Nincsenek olyan sokan, határon innen és túl, akik vállalták a veszélyt az egzisztenciájuk és életük kockáztatásával. Duray Miklós korunk szabadságharcosa, aki kiállt a magyar szóért, iskolákért és igazságért - fogalmazott Koltay Gábor A Szabadság ára című filmjének bemutatóján.

Szám Dorottya

Telt ház várta Koltay Gábort és Duray Miklóst a Pannon Egyetemen. Diákok, tanárok, oktatók egyaránt érdeklődve nézték végig a Balázs Béla-díjas rendező Duray Miklósról készített portréfilmjét.

Garaczi Imre egyetemi docens, az esemény házigazdája köszöntő szavaiban úgy fogalmazott, hogy a történelem velünk él, a napjaink történései pedig csak úgy érthetőek meg igazán, ha ismerjük a múltunkat.

A vetítést követően Koltay Gábor ismertette a film történetét. A rendező németországi útja során került birtokába Duray legendás Kutyaszorító című szamizdatja. Mint mondta, annak elolvasása után tudatosult benne igazán, hogy a határon túl is élnek honfitársai, és azóta is folyamatosan figyeli Duray Miklós sorsának alakulását.

Duray Miklós (balra) korunk szabadságharcosa, aki kiállt az igazságért fogalmazott Koltay Gábor
Fotó: Szám Dorottya

A film cselekménye az 1968-as prágai eseményekkel indul, amivel egy időben Budapesten az Illés zenekar szinte a táncdalfesztivál minden díját besöpri. Sokan azt hitték, elkezdődött a szabadság időszaka, közben Csehszlovákiába, így a Felvidékre is elindultak a Varsói Szerződés tankjai, és következett még két évtized a kommunizmus jegyében, a rendszer, amely Duray Miklóst az ellenségének tekintette, többek között kétszer bebörtönözte. A filmben végigpörög szemünk előtt fél évszázad, több kortárs visszaemlékezése segítségével. Megelevenedik a 2004-es, határon túli magyarok állampolgárságáról szóló eredménytelen népszavazás fájdalmas emléke is, amikor magyar pártok kampányoltak Magyarországon a magyar érdekek ellen.

A film 2009-ben fejeződik be, amikor Duray Miklós ismét bíróság előtt áll, ezúttal azért, mert kimondta véleményét a magyarellenes Szlovák Nemzeti Pártról. A film főszereplője Varga Klári, aki a filmvásznon Duray Miklós mellett végigtekintett a felvidéki magyarság elmúlt zavaros évtizedein.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!