Kultúra

2015.12.02. 19:48

Még a fürdőkádban is táncol - A Fölszállott a páva középdöntőjébe jutott a 10 éves Baka Levente

Litér - Baka Levente, a litéri Zöldág Gyermek Néptáncegyüttes tehetsége péntek este a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor középdöntőjében bizonyíthat.

Szabó Péter Dániel

A szüleivel a szomszédos Papkeszin élő kisfiú 2013 őszén kezdett táncolni a litéri együttesben Pintér Katalin irányítása mellett. Hamar kitűnt tehetségével és szorgalmával. - Egyfolytában a néptánc jár az eszében. Otthon még a fürdőkádban is ropja - mondta el édesanyja, Bakáné Körmendi Ildikó, aki nagyon büszke fiára.

A kezdeti szárnypróbálgatások után Baka Levente az idősebbek között is helyet kapott, felső tagozatos gyermekekkel gyakorolt és gyakorol együtt Szabó Sándor szakmai iránymutatása mellett.

Fotó: Szabó Péter Dániel

A sikerek nem maradtak el. A 2014-es megyei szólótáncversenyen Bakony virága szólótáncosi díjat érdemelt ki, idén a kiscsőszi Pajtafesztiválon kapott elismerést, valamint Székesfehérváron két produkcióban is részese volt a Zöldág arany minősítésének.

Tehetség, kitartás és akaraterő párosul benne, nem csoda, hogy a Fölszállott a páva középdöntőjébe is bejutott, mondják tánctanárai.

A való életben szerény fiú, ám a színpadon kinyílik, egy felnőtt magabiztosságával táncol, fűzi hozzá Végső Miklós, aki Levente kijelölt mentora a televíziós műsorban.

Péntek este egy szanyi dussal próbál bejutni a verseny döntőjébe. A litéri művelődési házban szurkolói klub nyílik, kivetítőn lehet követni a műsor eseményeit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!