Kultúra

2017.04.28. 19:25

Kamara kiállítás a balatonfüredi könyvtárban - A várostörténet része munkájuk

BALATONFÜRED - Kis kamarakiállítás nyílt gyerekek munkáiból a Lipták Gábor Városi Könyvtárban.

Sági Ági

A Radnóti Miklós Általános Iskola 4. B osztályának diákjai február közepétől nyolc héten át, hetente egyszer városismereti sétákat tettek. Ezekből a sétákból születtek meg a beszámolók, amit a gyerekek lap-book formában készítettek el.

Ezek a kihajtható, fotóval, rajzzal illusztrált, nagyon egyéni és kreatív könyvecskék a modern kori olvasónaplók. Ellentétben viszont a klasszikus formával, a mai gyerekek ezeket szívesen készítik, látszik a munkákon, hogy sok-sok órát dolgoztak velük.- A magyarórák keretén belül foglalkoztunk lakóhelyünkkel, ennek a projektnek az én Balatonfüredem címet adtam.

Orbán Anna és Károlyi Márton az emléklappal

Ezek a gyerekek sokat járnak külföldre, de kevéssé ismerik saját környezetüket. Három könyv alapján dolgoztunk, Szenfnerné Varga Anikó, György Péter és Praznovszky Mihály könyvét használtuk. A várost városrészenként térképeztük föl: a telepi részt, azaz a sétány környékét, az óvárosban és Arácson is megnéztük a látnivalókat - mondta Ágostonné Titz Magdolna tanító.A séták végén a gyerekek maguk választhattak, hogyan dolgozzák fel az anyagokat és szinte mindenki a lap-book mellett döntött. A kiállítás megnyitóján Sárköziné Sárovits Hajnalka értékelte a munkákat.

Elmondta, hogy legtöbben a régi és az új Balatonfüredet hasonlították össze. Volt, aki saját maga fényképezett az írásához, mások egy-egy városrészt mutattak be. Kreatív, látványos, szép munkák születtek, amelyek mostantól a várostörténet részei. Munkájáért minden gyerek elismerő oklevelet kapott. ság

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!