Kultúra

2015.01.01. 10:18

Baranyai Máté verseit szavalták a teltházas irodalmi esten

Balatonfüred – Különleges, teltházas esttel zárta a Vers a falon irodalmi előadássorozat csapata a 2014-es évet egy balatonfüredi kávézóban.

Szabó Péter Dániel

Az eddig háttérbe húzódó költő, Baranyai Máté is a közönség elé lépett a füredi esten (Fotó: Lázár Zsombor)

Különleges, hiszen a Baranyai Máté költő verseit előadó művészek között a Pannon Várszínházat képviselő Kiss Erky Dávid és Kiss T. István mellett ezúttal Gecs Mónikát is köszönthette a tóparti város egyik kávézóját teljesen megtöltő közönség. Forralt bor és forró csokoládé illata keringett a levegőben, míg a fellépők a csodás hanggal megáldott Nagy Natália énekes előadását követően felolvasták a verseket. A legújabb, Téma lezárva (Szórakosgató) című kötet mellett régi kedvencek is előkerültek a kötetlen hangulatú irodalmi esten, de a középpontban természetesen a költő elmúlt egy esztendejét feldolgozó könyv anyaga volt. Rendhagyó volt a füredi est azért is, mert az ilyen alkalmakon általában háttérbe húzódó költő, Baranyai Máté is színre lépett. A hazai pálya előnyét élvező poéta improvizatív, szabad költészettel, azaz slam poetry-vel szórakoztatta a nagyérdeműt. Baranyai Mátétól megtudtuk, 2015-ben sincs megállás, már januártól folytatódnak az előadások többek között Balatonalmádiban, Budapesten, Mosonmagyaróváron, Székesfehérváron, Tapolcán és Várpalotán. A cél, tette hozzá Máté, továbbra is ugyanaz, mint a program kezdetén: népszerűsíteni és emberközelivé tenni a költészetet, mindezt pedig olyan irodalmi esteken, amelyek helyszíne különleges, de mégis hétköznapi, miközben előadói közismert művészemberek, színművészek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!