Laza

2010.09.10. 19:56

Humorgála egy templomért

Jókedv és szeretet! címmel humorgálát tartanak szeptember 19-én este a veszprémi Padányi gimnázium sportcsarnokában, amelynek bevételéből szeretnék megmenteni a nagyvázsonyi Szent István-templom fafaragásait.

Mátételki András

- Mit kell tudni erről a templomról? - kérdeztük Fábry Szabolcs polgármestert.
 
- Ez a késő Árpád-kori templom viszonylag jó állapotban vészelte át a török időket, majd falunkkal együtt a Zichy család birtokába került. Ők 1740-ben állíttatták helyre a falakat: családi kápolnának használták a templomot. Az ezt követő években készülnek el a veszprémi Schmidt Ferenc műhelyében a gazdagon díszített, maga nemében páratlan barokk főoltár együttesei, a szószék gyönyörű faragásai és egyéb fából készült templombelsők. Ezek a műemlékek a huszonnegyedik órában vannak, bármikor előfordulhat, ha kinyitjuk a templomot, összeroskadva találjuk akár a szószéket vagy éppen a főoltárt.

- Honnan jött az ötlet a templom megmentésére?
 
- Lelki szemeim előtt egy olyan hagyományteremtő rendezvény képe lebegett, amely néhány év múlva a sitkei kápolnáért évről évre megrendezett koncertekhez hasonlít. A mi településünknek az elmúlt három évben a humorral, a humoristákkal sikerült szoros együttműködést kialakítania. Így sikerült megnyernem Fábry Sándort és a nagy mesélőt, Berecz Andrást is.

A Dumaszínházzal idén harmadik alkalommal rendeztük meg nagy sikerrel a DumaVölgy-HumorVár eseménysorozatot, így a társulat vezetője, Litkai Gergely is készséggel vállalta a közreműködést. Oberfrank Pál, illetve a Petőfi Színház színészei egy rövid székely jelenetet mutatnak be. Fellép majd Kövi Szabolcs fuvolaművész, a nagyvázsonyi ifjúsági fúvószenekar és az ifjúsági néptánccsoport. A humorgálán a Biblia és a humor kapcsolatáról Márfi Gyula érsek beszél. Megjegyzem, településünkön már több ilyen, de a humorgálánál kisebb léptékű jótékonysági akciót szerveztünk. Sikeres a Táblaprogramunk: tavaly 800 ezer forintért vásároltak a turisták látogatásukat megörökítő saját névtáblát.
 
- Ön mennyire adakozó?
 
- A törvényben előírt polgármesteri minimumot veszem fel fizetésként. A nettó jövedelmem mintegy 10 százalékát, 20 ezer forintot minden hónapban nagyvázsonyi szociális célra utaltatok át. Feleségem az általa vezetett alapítvánnyal több közcélú vagy szociális célt támogat. Igyekszem támogatásokat felkutatni ilyen célokra magam is: például a gyermektáborra, ahol jóval az önköltség alatt tudunk évről évre 30-40 nagyvázsonyi fiatalt a Kárpát-medence valamelyik szép tájára eljuttatni.

A Napló által támogatott rendezvényre a jegyet a veszprémi Tourinform- és az Exlusive Tours-irodákban, valamint a nagyvázsonyi várnál és a körjegyzőségen lehet vásárolni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!