Aranyat ért a májusi eső a Bakony-szlalom első fordulójában

Beigazolódott a címbéli közmondás május 23-án Kisbéren is, hiszen itt rendezték a 2021-es Bakony-szlalom első fordulóját, amely egyúttal a Dunántúli Szlalomkupa idei első futama is volt.

Napló-információ

A dobogón az abszolútban legjobban teljesítők

Fotó: olvasó

A bakonyszentlászlói Bakony Rally Autósport Egyesület már többször is bebizonyította, hogy profi versenyeket hoznak össze évről évre, de ez a rendezvény még őket is próbára tette. A május végi versenyen mindenki nyárias időjárásra vágyott, ehelyett eső és szél tette próbára a megjelent sportbírókat, pilótákat, szurkolókat és a média képviselőit.

A rendezvény hét órától a gépátvétellel, majd a szervizpark elfoglalásával kezdődött, és ahogy gyülekeztek a résztvevők, úgy erősödött az eső is. A gyalogos pályabejárás alkalmával már eláztak a versenyzők, de ez nem szegte kedvüket, és alig várták a rajtot, hiszen hosszú idő után volt lehetőség újra a volán mögé ülni, és megmérkőzni a barátokkal, kategóriatársakkal.

A kijelölt pálya területe már ismerős lehetett a korábbi évekből, hiszen ezen a helyszínen nagyon jó futamoknak lehettünk már tanúi, és ez most sem volt másként. Az épületek között, néha bennük történő kanyargás különleges feelinget ad az itteni futamnak, és sokan tartanak is tőle, hiszen ha rontanak, akkor nem csak egy bóját ütnek el, így nagy lehet az anyagi kár.

A technikás, eső áztatta pálya az ügyes kezű pilótáknak kedvezett, hiszen itt nem az autó ereje és a pilóta bátorsága volt a nyerő. Fejben, tudásban és ügyességben is próbára tett mindenkit ez a nap, hiszen most a lóerőkülönbségek elmosódtak, az erőltetett nagy tempók megbosszulták magukat féktávokon, így aki pontosan, szépen és sokszor türelmesen elfordulva tekergette a kormányt, az jó eredményt érhetett el. A vizes pályán voltak megpördülések és kicsúszások, de baleset nem történt.

A nap folyamán három mért kört kellett abszolválni, amiből a két legjobb idő összege adta a végeredményt, és ez sok Veszprém megyei pilótának sikerült is, így szép számban állhattak a dobogóra.

A dobogón az abszolútban legjobban teljesítők Fotó: olvasó

Az abszolút értékelésben a Veszprémből érkezett Nagy Richárd léphetett a dobogó legmagasabb fokára, megelőzve a szombathelyi Meszes Andrást és a jászberényi Tóth Józsefet.

A kategóriák dobogósai. Női kategória: 1. Nagy Veronika Zsuzsanna, 2. Horváth Kinga Zsófia (Veszprém). Széria 1. kategória: 1. Mulicz László (Vp.), 2. Szakonyi Gábor, 3. Németh Imre. Széria 2. kategória: 1. Radványi Dávid, 2. Kobán Barnabás, 3. Máté Róbert. Tuning 1. kategória: 1. Pathy Dániel, 2. Zubó Dávid. Tuning 2 kategória: 1. Balogh Tihamér, 2. Gulyás Ádám (Vp.), 3. Ürmös Gábor. Tuning 3. kategória: 1. Meszes András, 2. Szollár Norbert, 3. Oláh Dezső. Tuning 4. kategória: 1. Jantó Attila, 2. Pázler Zsolt, 3. Kovács Krisztián. Hátsókerék-hajtás, 1. kategória: 1. Tóth József, 2. Osváth Balázs (Vp.), 3. ifj. Mázi Ferenc. Hátsókerék-hajtás, 2. kategória: 1. Nagy Richárd (Vp.), 2. Váry Kovács Gergely, 3. Németh Dávid. Proto kategória: 1. Szabó Zsolt (Vp.), 2. Élő Lajos, 3. Krasznai Ákos.

Mulicz László, az SR Sportegyesület elnöke, a pontgyűjtő sorozat rendezője elmondta, hogy a pandémia átrendezte az autósportnaptárakat is, ezért a DSZK futamait újra kellett tervezniük. A Dunántúli Szlalomkupa következő fordulói is itt vannak már, hiszen június 12-én Pécsen az Expó-parkolóban, majd június 20-án a Veszprém Arénánál folytatódik a kormánytekergetés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!