Malomsok

2015.03.09. 20:55

Mindenkinek fáj az érthetetlen tragédia

Pápa, Malomsok – Az egész falut megdöbbentette és a város lakóit is lesújtotta a szombat hajnali tragikus autóbaleset.

Polgár Tibor

 

Mint ismert, egy személygépkocsi három utasával Pápáról Döbröntére tartott, amikor eddig tisztázatlan körülmények között a sofőr elvesztette uralmát az autó felett. Az megcsúszott és az úttest melletti árokba sodródott. A hátsó ülésen utazó 19 éves pápai fiú nem élte túl a balesetet.

A fiú tavaly ballagott el a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolából, de egészen decemberig továbbtanult egy ottani képzésén, majd munkába állt. Egykori középiskolájában is gyászolták, mécseseket gyújtottak az emlékére. A tanintézet diákjai, pedagógusai kizárólag pozitív jelzőkkel illették, mint mondták, szeretetreméltó és kedves fiú volt. Úgy tudjuk, napokon belül töltötte volna be 20. életévét. A családi ház előtt, ahol lakott, szintén mécsesek és virágok jelzik a tragédiát, amely a környékbelieket is megdöbbentette. Ott jártunkkor senkit nem találtunk otthon.

Mécsesek, virágok az elhunyt fiú szülői házánál és a volt iskolában Fotó: Polgár Tibor

Az autót egy 19 éves malomsoki fiú vezette. A Pápa melletti települést ugyancsak nagyon megrázta a szerencsétlenség, a helyiek értetlenül állnak a történtek előtt. Fintáné Dóra Mária polgármester a Naplónak nyilatkozva elmondta, a személygépkocsit vezető fiú családja köztiszteletben áll a faluban. Hangsúlyozta: mindannyian rendes, tisztességes emberek, akik most rendkívül maguk alatt vannak, mint ahogyan a helyi fiatalokat is nagyon megviselték a történtek. A polgármester szavait az általunk megkérdezett malomsokiak is megerősítették. Egyikük kifejtette, sokan azért nem értik a tragikus esetet, mivel a fiút nem ismerték felelőtlennek, most viszont egy rossz döntés vagy egy balszerencsés mozzanat tönkretette két család életét. A hozzátartozók nem kívántak nyilatkozni.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!